Nem aludtam jól. Sokat forgolódtam, már bennem volt az izgalom, az aggódás, meg minden, ami ilyenkor lenni szokott. Ne hagyjak itthon semmit, fel legyek készülve mindenre. Ilyenkor eszembe jutnak azok a helyzetek, amikor én biztatok másokat, hogy hagyjanak fel az aggódással, mert "minden napnak megvan a baja" (Máté 6. 34.). Hittel álljanak bele a soron következő szituációba. Most érzem igazán, hogy milyen könnyű is ezt kimondani akkoriban, amikor én rendben vagyok! (4. tanulság)

Végre reggel lett! Érzékeny búcsút vettünk egymástól, de előtte a gyerekekkel átvettük, hogy melyek a műtét fontosabb részletei, lépései. Úgy, mint: vágás, térdkalács, fúrás, szalagszerzés, befűzés, csavarozás, majd vissza mindent a helyére és összevarrás. Szimuláltuk is a lábamon. Jól fogadták, még mosolyogtak is rajta. Kértem a fiúkat, hogy a blog 7. napi bejegyzésben - ma este - az ábrán kövessék nyomon. Nem baj, ha tudják és értik.

Köszönöm a visszajelzéseket a blog indításával kapcsolatban. Képzeljétek! Már van kerékpáros "cimbim" is, aki szívesen vesz részt a 640 km teljesítésében! Pedig még csak alig telt el egy nap a blog indítása óta. Terveim szerint a blog 2015. szeptemberig íródik. Keretet ad a felépülésemnek, a megfogalmazott célok teljesítésének, betekintést enged a témában releváns dolgokba. Azután kap valami találóbb nevet és az utókorra marad. Remélhetőleg tanulságokkal, "Happy End"-el. Legalábbis most erről így gondolkodom, ez a tervem.

Akik olvasták, azok között voltak, akik üzenetet is írtak: "Ne féljen, csak higgyen!" és hozzá a gyakorlati jó tanácsot is: "Ha van félelmed, akkor ezt a gondolatot - mert hogy ezek csak gondolatok - gyömöszöld bele egy léggömbbe és engedd fel a magasba, engedd el!" 

Jeletem, elengedtem.

Nem emlékszem, hogy írtam-e korábban de nagyszerű dologként éltem meg azt, hogy idén év elején "szerződést kaptam" egy, a városi teniszbajnokság "D" csoportjában versenyző csapattól. Nagy öröm, kihívás és megtiszteltetés volt ez számomra, és gyorsan meg is kezdtük a közös felkészülést a szezonra. Nagyon sajnálom, hogy most még 181 napig nem tudom a csapatot segíteni, a részemet kivenni. Viszont nagyon jól esett tegnap este a csapattársam biztatása, hogy: "Gyors felépülést kívánok! Várunk vissza az arénába, szeptemberben még simán tudsz játszani meccseket a visszavágókon!" Köszönöm, igyekszem!

Ha már a 181 napnál tartunk. Sok ez az idő, vagy kevés? Itt azt olvasom, hogy van aki 14600 napot töltött felkészüléssel! Ehhez képest az én kis 181 napon semmiség. Azután eszembe jutott egy film az időről, időgazdálkodásról. Már láttam időgazdálkodás tréningen, láttam a gyülekezetben alkalom előtt, és most is megnéztem. Mindössze 3 perc és 18 másodperc hosszú. Mégis, milyen nehéz rákattintani igaz? Könnyen beszél, aki egész nap az ágyban fekszik! Ez is igaz. Megragadó, ahogy bemutatja az idő értékét akár 1 éves, akár 1 századmásodperces perspektívában. Tudsz különbséget tenni? Én nem tudtam. Itt a link, mindenkinek javaslom megnézni. Csak 198 másodperc! Bevállalod?

Időre megérkeztünk a kórházba. Rövid várakozás után Marika, az asszisztens fogadott és ismertette a menetrendet. Olyan érzéseim voltak, mintha egy videojáték különböző küldetéseire kapnék megbízást, melynek végén a jutalom a kórházi ágy. Morbid egy kicsit, de mindjárt világos lesz, ha lefordítom:

1. Feladat: Laboratórium (vérvétel, vizelet vizsgálat)

2. Feladat: Röntgen 

3. Feladat: Ekg

4. Feladat: Gyógyszertár (beszerezni a véralvadás gátló injekciókat)

Mindezt végigjárni egy több emeletes épületben, különböző szinteket érintve, sorrendet tartva, mankóval, bejelentkezésekkel, egyebekkel? Még jó, hogy küldetésnek fogtam fel. Kicsit több, mint két óra alatt végeztünk, külön köszönet Lacinak aki türelemmel kezelte a papírjaimat, hozta a csomagomat és vigyázott az értékekre. 13:30-ra értünk az osztályra, ahol rövid adminisztrációt követően megkaptam a jutalmat, a 312-es szoba 2-es számú ágyát. Küldetés teljesítve!

Ha már a csomagnál tartunk. Aki most úgy olvasod ezeket a sorokat, hogy mit pakolj be egy 4 éjszakás kórházi kalandhoz, akkor itt a lista: pizsama, papucs, tusfürdő, pzs, wc papír, nedves törlő, szivacs, pohár, kés, kanál, villa, konyharuha vagy szalvéta, fájdalom csillapító, alsó, zokni, törölköző, borotválkozó szett, póló, pénz, iratok, könyv, mobil.

A kórház sok területét végigjárva itt ahol vagyok, ez a legszebb, legjobb rész amit láttam. A szobában négyen vagyunk, a szoba világos, tiszta, meleg, nincsen ok panaszra. Még egy kétszemélyes asztal is van! Tetszik, hogy az osztály neve: Sportsebészet! Ez olyan sportolós...

A szobatársak közül egy srácot épp most műtenek, még nem találkoztam vele. A szekrényén a Frei sorozat első része, a "Megmentő" van. Másik két társam nálam 10-12 évvel idősebb, egyik váll, másik térd bajos. A vállat holnap műtik, a térdet meg holnapután.

A nővér pultnál egyeztették a holnapi műtéti sorrendet is. Ha nem lesz változás, akkor holnap az előkelő 2. helyen én jövök. Jó lesz korán túl lenni rajta... Vannak folyosói legendák arról, hogy 5:40-kor szoktak kezdeni a műtőben. Ezt egyelőre nem tekintem hivatalos információnak. Na majd meglátjuk.

Volt az altatóorvos is az imént. Kedves, szimpatikus, nagyon fiatal férfi. Vizsgált, kérdezgetett, aztán meggyőzött az epiduralis érzéstelenítésről. Vannak már tapasztalataim ezen a területen, próbáltam is érvelni az altatás mellett, de aztán mégis az lett, amit Ő akart. Tudni kell, hogy számomra a műtét utáni első pisilés a kulcskérdés! Aki már járt hasonló cipőben, az tudja hogy ekkor, ez mellett eltörpülnek az árfolyamok, kamatlábak, infláció és GDP értékek, egyszerűen minden! A műtét során terv szerint 1-2 tasak infúziót kapok, az legfeljebb 1 liter. Műtét után addig nem iszok, míg, az izmait nem térnek magukhoz. Mivel nálam a hatás az átlagnál később távozik, ráadásul a vizelet ürítésben szereplő izmok lesznek a sor végén - az altatóorvossal egyetértésben - külső masszázs (fenék, comb, nyirokcsomók) alkalmazását tervezem. Sikeres akció után új fejezet kezdődik a történetemben, melyről soron kívüli blog bejegyzést kívánok tenni!

Addig is minden jót kívánok mindenkinek, Isten áldjon Benneteket, viszlát holnap!

Ma van a naptári tavasz első napja, és az év 60. napja. Ebből következik, hogy még 305 nap van hátra 2015-ből, a pénteken rögzített céljaim teljesítéséig pedig már csak 183 nap!

Hívott a Főorvos úr asszisztense. Kedden várnak a kórházban, szerdára előjegyeztek műtétre. Megörültem a hívásnak, megvan az időpont amit már múlt szerda óta várok. De izgulok is bevallom derekasan.

Milyen lesz a műtét? Rutinműtét annak aki a sokadikat csinálja, de életem fontos állomása lesz nekem, akinek ez a legnagyobb orvosi beavatkozás az életében. A neten már olvasgattam róla, azután abbahagytam. Inkább majd leírom akkor, ha már túl leszek rajta.

Sokan keresnek, sokan érdeklődnek. Mindenkinek KÖSZÖNÖM! Kedves Tőletek és ráirányítja a figyelmet egy fontos dologra, ami a mai világban egyre inkább veszélyben van. Ezek pedig az emberi kapcsolatok!

Ismét a mai "Mai Ige" kiadványból: "Márpedig a szeretetet nem lehet megtanulni és gyakorolni elszigeteltségben. Emberek között kell lenni hozzá - bosszantó, gyarló, követelőző és frusztrált emberek között. Néha úgy viselkedünk, mintha a kapcsolatokat valahogy bele kellene szorítanunk időbeosztásunkba. Azt szoktuk mondani, hogy időt szánunk, vagy időt szakítunk másokra. Az életben nem a dolgok, hanem a kapcsolatok számítanak igazán! Akkor miért engedjük folyton, hogy a kapcsolataink szenvedjenek kárt? Mert amikor az életünk túlterheltté válik, kapcsolatainkból kezdünk először elvenni, kevesebb időt, energiát, figyelmet fordítunk az emberekre, mint amennyit egy jó kapcsolat igényelne..."

teljes anyaghoz katt ide!

Ma találkoztam a főorvossal, aki műteni fog. Dr. Majzik Ernőnek hívják. A neten nagyon sok szépet és jót írnak róla. Sok aktív sportolót is megműtött eredményesen.

Pár éve a Pepsifoci.hu így tudósított: Abkarovics - Majzik sebészorvosi duó

A Fehérváron praktizáló orvos duóról azt mondják, hogy szinte a fél NB I megfordult a kezeik alatt, és a másik fele pedig rövidebb vagy hosszabb időn belül megfordul majd - írtuk róluk legutóbb. Nos, a jóslat bevált, hiszen az elmúlt hónapokban még több játékos fordult hozzájuk, akik valamilyen sérülésből szerettek volna mielőbb felépülni.

Nem csak a hazai bajnokságból fordulnak azonban meg rendelőjükben labdarúgók, nem ritka, hogy egy-egy légiósunk is úgy dönt, az Abkarovics - Majzik párosra bízza a sorsát. Különösen így van ez azoknál, akik térdsérüléssel bajlódnak. Korábban jellemző volt, hogy a játékosok nagyobb része ilyen sérüléssel a Sportkórházban feküdt kés alá, az utóbbi időben azonban változott a tendencia, a páciensek a székesfehérvári rendelő felé veszik az irányt. Számos jó nevű magyar játékos (Tököli, Simek, Lipcsei stb.) mondhatja el magáról, hogy a fehérvári duónak köszönhetik a további pályafutásokat

A sikeres orvosi csapat egyébként nemrégiben erősített, amint azt már sorozatunk korábbi epizódjában írtuk, dr. Mohácsi János is Fehérvárra költözött, ahol együtt próbálnak tenni a sportolók mielőbbi felgyógyulásáért, sőt már a sérülések megelőzésért is. Egyre több játékos szedi az általuk elterjesztett és favorizált, Új-Zélandon előállított zöld kagylóból készült természetes készítményt, mely a porcsérülések és egyéb térdproblémák megelőzésére, illetve enyhítésére szolgál.

Közös jellemzőjük, hogy szinte a műtőben élnek, ezért gyakran szinte elérhetetlenek, de sportolónak még nem mondtak soha nemet, és ha kell, bármikor hajlandóak operálni.

Rövid vizsgálat és beszélgetés után kitűzte a műtéti időpontot a jövő hétre. Addig pihentetni kell és elkerülni a gyulladást, duzzanatot. Azt hiszem, hogy ez menni fog.

Apropó hit! A mai „Mai Igében” ez áll: „Addig nincs szükséged hitre, míg nem reménykedsz valamiben. A remény tűzi ki a célt, a hit az a híd, ami eljuttat hozzá. Nincs szükséged arra, hogy hidat építs, ha nem mégy sehová. Ám ha szeretnél kapni valamit, amit saját erődből nem tudsz elérni, akkor szükséged van a hit hídjára, hogy eljuss odáig.”

Mára feldolgoztam. Elfogadom és hiszem, hogy Istennek tökéletes terve van minden ember életére, így az enyémre is. Hiszem, hogy e terv megvalósulásához szükség van ezekre az eseményekre, és hogy a Jóisten megőriz majd a nehézségekben. Ma reggel a Mai Ige kiadványban ezt olvastam: „Néha azért kell Istenhez menned, mert erőt kérsz, hogy ellen tudj állni a gonosz támadásának, máskor csak arra van szükséged, hogy odamehess hozzá, hogy átöleljen és vigasztaljon.”

Elhatároztam: Új célok kellenek!

Nem tudom miért, de szeretem a célokat, a mérhető dolgokat, dátumokat. No, nem akkor, amikor a határidők „időnyomást” okoznak, és feszült helyzeteket eredményeznek (bár bevallom éreztem már azt, hogy ez inspiráló módon hatott rám), hanem amikor tervezgetünk. Néha itthon is szembesülök azzal, hogy a sok programot betervezem jó előre, ezáltal én magam hozom létre az állandó rohanást, azt a helyzetet, amikor igazából lélekben már mindig a következő eseményen vagyok, így pedig nem tudok ott lenni, ahol meg fizikailag vagyok. Ez nagyon nem jó így, kerülendő, hiszen nem tudok két idősíkban mozogni egyszerre!

Tehát a Célok, amelyeket a mai napon kitűzök:

1. Megtanulni manuális módban értelmes képeket készíteni az új tükörreflexes masinámmal.
2. Megtanulni háton úszni.
3. 2015. augusztus végéig 640 km-ert kerékpározni.
4. Szeptemberben a teniszpályára visszatérni.

Fenti célok mellett természetesen sok-sok más tervem is van, de a blog keretein belül csak ezek értelmezhetők. A célokat 2015. augusztus 31-ig szeretném teljesíteni.

Lássuk akkor részletesen is:

Megtanulni manuális módban értelmes képeket készíteni az új tükörreflexes masinámmal.

Úgy mentem el a sítáborba, hogy a buszon kiolvasom az Annától kapott szakirodalmat, a Nikon gépem használati útmutatóját és a túra során sok képet fogok készíteni. Az olvasás megvolt, a megértés is egész jól haladt, és már vannak is kedvenc képeim. Erre az elhatározásra már többször eljutottam eddigi életem során, de kétszer négy óra odaszánt időm eddig nem akadt tanulni. Péter és Ernő barátomat elöntöm a kérdésekkel, családtagjaim manapság is sokszor állnak modellt, ezzel is segítve a tanulást (Zsombor a táborban szerette volna magát, mint modellt egy szekrényre cserélni, de nem hagytam). Érdekesség egyébként, hogy gyerekként nem izgatott a fotózás. Mikor Anitámmal összeházasodtunk, neki akkor volt már egy Nikon FX 401-es filmes gépe. Ő kezdett el bevezetni a fotózás rejtelmeibe. Akkor csapott meg a „mozdony füstje” fotózás témában. Mai technológiát ismerve csodálkozom hogyan tudtunk olyan jó képeket készíteni. Még ma is büszke vagyok egy-két képre, melyek kint vannak a falon bekeretezve vagy éppen a nászutas albumunkat gazdagítják.

Megtanulni háton úszni.

A rehabilitációs folyamatoknak utána olvastam és akkor kiderült, hogy az az úszásnem, amit egyedüliként tudok, az a rehabilitáció során nem támogatott. Ez a mellúszás. Könnyű belátni, a térd számára nem kedvező, így új úszásnem megtanulására van szükség! Ahogyan síbajnok sem voltam gyerekkoromban, úgy úszóbajnok sem voltam. Későn tanultam meg úszni, mert biztos féltem a víztől. Ezt az utóbbit azért munkám során igyekszem kompenzálni, de végigkísér már egy pár éve a dolog, többször éreztem is rövid eltökéltséget, hogy fejlesszem magam ezen a területen, de valahogy mindig elmaradt. Tud valaki egy tanárt, aki úgy május körül bevállalna?

2015. augusztus végéig 640 km-ert kerékpározni.

Szeretem a sportot. Gyerekkoromat, iskolás éveimet végigfociztam. Mostani munkakörömben az elején ugyan háttérbe szorult a rendszeres testmozgás, de úgy két éve már ismét rendben van. Pontosabban eddig volt. Anitám fut, alig három éve kezdte és már több félmaratont is teljesített. Támogatjuk is egymást – így 40 felett pláne – abban, hogy a rendszeres testmozgásra szükségünk van, egészségmegőrzés és a pszichés állóképesség miatt is (na jó, a fizikai állóképesség miatt is!). A műtét után a kerékpározás tűnik leginkább annak a sportnak, melyben kibontakozhatom. Természetesen csak úgy, ahogy azt az orvosom és a gyógytornát felügyelő szakember mondja. De itt is fontos a mérés! Van egy jó alkalmazás a mobilomon, mely minden fontos adatot rögzít. Ezzel szeretném végigkövetni a cél teljesítését. Úgy remélem, hogy májusra már nyeregbe pattanhatok és hetente 4-szer 10 km-ert tekerhetek. Ebből jött ki a 640 km! Az alkalmazás neve: Runkeeper. Használtam gyalogtúrához, kerékpározáshoz, futáshoz és még síeléshez is! Ne tessék nevetni!

Szeptemberben a teniszpályára visszatérni.

A tenisz, a legújabb sport az életemben. Idén lesz két éve, hogy Horvátországban voltunk családi nyaraláson. Gábor az öcsém és Antal a sógorom vittek le a pályára, ahol megéreztem valamit ebből a fantasztikus sportból. Hazajöttünk, egy hónappal később már Misi bácsi a teniszoktató tanított és lépésről, lépésre fejlődtem. Kitartóan látogattam az edzéseket, tudatosan kerestem a különböző játékstílusú és tudású edzőpartnereket. Soha nem gondoltam volna, hogy még könyvek elolvasása során is lehet fejleszteni a tenisztudást és a pszichés állóképességet. Pedig lehet! Olvassátok el Nagy Bandó András könyvét a teniszről, vagy éppen az Andre Agassi pályafutását bemutató könyvet. Micsoda olvasmányok voltak! István barátom és tenisztársam éppen ma küldte meg a Roger Federer storyt, melynek alcíme: Törekvés a tökéletességre. Úgy érzem, hogy nekem írták! Alig várom, hogy belekezdjek. Szóval ameddig nem mehetek a pályára azért fogok edzeni, kerékpározni, úszni, erősíteni, hogy szeptemberben visszatérjek. Nyertem már párszor, megéreztem az ízét a teniszsikernek, de nem ez motivál a legjobban. Volt, hogy kupadöntőben kaptam ki komoly vezetésről, hála Istennek, az sem viselt meg komolyabban. Boncolgattam magamban és rájöttem, hogy a csata fizikai és pszichés élménye, a teniszütőről jól elpattanó labda hangja és egy-egy nyerő tenyeres egyenes megütése napokig fel tudja tölteni azt a tankot bennem, mely a sport és a versengés iránti szenvedélyemet táplálja. Mondanom sem kell, hogy az ütőmön van egy szenzor, mely az ütéseket számolja, az ütősebességet méri, stb… Akit érdekel, írja be a Google-ba, hogy Zepp sensor…

Sokan hívnak, hogy vagyok? mik a hírek?

Nem javulok. Kötött a mozgás, néha fáj, néha bizonytalan a lépés, pedig szinte fekszem egész nap.

Lesújtó és megdöbbentő volt a diagnózis számomra! Nehezen elfogadható. Valami halvány emlékem mindig is volt a keresztszalag szakadásokról és tudtam, hogy a sportolóknak - főként a focistáknak - ez a pályafutásukat sokszor meghatározó egyik legrosszabb sérülésük. Azt is tudtam, hogy a professzionális körülmények között is fél év, de kár egy év is lehet a sportba való visszatérés. Nesze neked! Én meg naívan tervezgettem a teniszeket 2 hét múlva esedékes időpontokra! Felejtsük el, jöjjön a műtét. Ha jönni kell, jöjjön mihamarabb!

Anitám bíztat. Neki jó lábú férj kell! - mondja. Hatásos. Legyünk túl rajta! 

Emlékeztet arra, hogy milyen jól sikerült az előző két szalagszakadásom orvosi beavatkozása is. Jól dolgoztak az orvosok, becsülettel végigcsináltam a gyógytornát, professzionális segítséget kaptam a kecskeméti gyógytornászoktól és a fizioterápián dolgozó munkatársaktól és vígan bicikliztem, teniszeztem, motoroztam. Emlékszem, még egyszer egy egészségügyes sportnapra is meghívtak, ahol fociztunk. Az egyik csapatban az orvosok voltak, míg a másik csapatban a sikeres műtöttek, akik végigcsinálták a gyógytornát. Vicces volt, meg egy kicsit bizarr is. Az eredményre már nem emlékszem, de tudom, hogy képesek voltunk játszani, ismét pályára lépni, hiedelmeket letenni... és azt hiszem ez volt a lényeg!

Mohácsi Doktor úr megnézte, megtapogatta, megmozgatta, majd irány az MRI vizsgáló. 25 perc nyugalom, majd a lesújtó diagnózis: sérült a keresztszalag, az oldalszalag és a porcgyűrű (meniscus) is.

Bizonyos körökben ezt a sérüléstípust így emlegetik: "Unhappy triad" azaz "A szomorú trió..."

A neten ezt találtam róla (katt a képre a teljes oldalért):

Unhappy triad - a szomorú trió

Már korán reggel egy barátom - szakterületen jártas - orvos barátja vizsgál: "Szalagok tartanak, porcgyűrű sérülés látszik, de nézzük meg egy-két hét pihentetést követően."

A duzzanat szépen lecsökkent. Szinte alig nagyobb a térdem, mint a másik (szinte!). Hajlítás megy 100 fokig, belül nyomásérzékeny még mindig, de majd biztos javulni fog. Betegszabadság elindítva, 1 hét pihenés.

Hazaérve bátrabban közlekedek a lakásban, nincs komoly fájdalmam, mígnem egyszer azt érzem, hogy a bal lábam előre lendítésekor - mikor az földet ér - mintha nem lenne egy vonalban a testem a térd alatti és feletti része. Húha! Ez valami atom furcsa és nagyon bizonytalan érzés. Nem hagy nyugodni a téma. Ezt az "egy-két hét pihenés és majd meglátjuk mi lesz" verziót nem tudom feldolgozni, elfogadni.

Az ágyban fekve gyorsan megtaláltam a Villa Medica honlapját Fehérváron, ahonnan egyből Mohácsi doktor úr rendelésére kaptam időpontot.

Nehéz volt az éjszaka. Reggel távirányítással be- és elpakoltunk a fiúkkal. A buszon 3 helyet is kaptam! Köszönöm, hogy az útitársaim összehúztak magukat. A hó amit még Kranjska Gorán helyeztünk be a reklámszatyorba, kitartott Nagykanizsáig. Ott kaptunk jeget a benzinkúton, és végre 16:30-ra Kecskeméten voltunk.

Családom itthon maradt hölgy tagjai és Tibor barátom várták a buszt. Anitám intézte a Síkölcsönzőt, a csomagokat, Tibor pedig vitt egyből az ügyeletre. Gyors chek-in a pultnál, ügyintézés, szemrevételezés, röntgen, majd a diagnózis: a röntgen felvétel nem mutat eltérést, a szalagok tartanak, otthonában pihentetés, hűtés, gyulladáscsökkentő szedése javasolt, majd jöjjön vissza vasárnap.

Egész megnyugtató volt hallani ezeket a szavakat. Simán figyelmen kívül hagytam azt, hogy a röntgenfelvétel a szalagokról, porcgyűrű állapotáról semmilyen információt nem tartalmazhat. Pedig korábban már két szalagműtétem is volt. Hol a jobb térd, hol a bal achilles.

3. tanulság: Konkrét diagnózis és helyzetértékelés után kezdj el álmodozni, tervezgetni, így kevesebbet fogsz csalódni!

Elnyomtam magamban a rossz gondolatokat és azon agyaltam, hogy melyik teniszpartneremet melyik időpontra és helyszínre szervezzem. Hogyan helyezzem át a meccseimet, edzéseimet és mennyit kell még pihennem, hogy aztán áprilisban a céges kupán ismét tudjam hozni a legjobb formámat!

Hideg volt a reggel. A sítábor utolsó napja. Mínusz hat fokot mutatott a hőmérő, 8:45-re voltunk a pályáknál. Készítettünk néhány jó fotót a fiúkkal emlékbe, valamint azért is, hogy az otthoniak is lássák hol jártunk. Csodaszép időnk volt egész heten. Reggel lent nulla fok alatt picivel, majd napközben kicsi plusz, olvadt ugyan, de fent még éppen fagyott. Ideális a síeléshez. Jó volt ez a hét, jó közösségben, jó szervezéssel, kiváló síterepen lehettem a fiaimmal. Tanultunk, fejlődtünk mindannyian, köszönhetően Gyurinak, aki mindenkinek tudott újat mutatni, tanítani, tanácsolni.

Fotózás után becsatoltam a fiúk bakancsait. Tudom, hogy fontos a szoros bakancs, ezért inkább én magam tettem. Rohantak is egyből a közös bemelegítésre, mely egy kiváló es hasznos program reggelente, míg a felvonók még csak a teszt köröket mentek. Az utóbbi napokban közösségépítő ereje is volt ezeknek a bemelegítéseknek. Kifejezetten tetszett!

Ma reggel lemaradtam a fiúktól, lassabban ment a pakolás, öltözés, csatolás. Mire lécre álltam, néhány derék körzés után csatlakoztam hozzájuk és már húzott is fel a tányéros felvonó „bemelegítésként” (1. hiba, 1 tanulság: A bemelegítést soha sem szabad elhanyagolni!!!).

Felértünk. A csapat - Gyuri vezetésével - elindult a bemelegítő körre, ez volt a tábor utolsó napi első csúszása. Önbizalommal telve én úgy gondoltam, hogy a mai napot ezen az enyhe lejtőjű, jó minőségű frissen ratrakkolt pályán rögtön stílus javító gyakorlattal kezdem (2. hiba, 2. tanulság: Elsőre nem emberkedünk, hanem felvesszük a ritmust, nem kockáztatunk). Betettem hát a botokat vízszintesen a hátam mögé (!) - ahogy azt Gyuri tanította az első napon. Két oldalt a két kezemmel a hátamhoz szorítottam, ezzel szépen felegyenesedtem, kiváló tartásom lett tőle és ez volt a cél (látszólag!)

Kis kitérő: Nem síelek gyakran, nem vagyok egy nagy "hegyi menő". Amikor megismerkedtem a feleségemmel, akkoriban volt az első síeléshez kapcsolódó komolyabb élményem még a Kékes tetőn, 1999-ben. A síoktatónak akadt 3-4 külföldi egyetemista tanítványa, de nem értett szót velük és végső elkeseredettségében egyszercsak elkiáltotta magát: "Beszél itt valaki angolul?" Anitám jelentkezett, és a fickó be is vette volna a sísuliba, de neki már nem volt rá szüksége. Viszont azt az üzletet kötötte - már akkor is jó érzékkel -, hogy ha én mehetek a külföldi diákokkal a síiskolába, akkor Ő szívesen közreműködik a fordításban. Így is lett és így lettem síiskolás egy egész napig! Azután volt egy Donovaly még abban az évben majd egy Tatranska Lomnica 2001 elején. Utána sokáig semmi. Az utóbbi években nyitottunk ismét-e nagyszerű és egészséges sport felé (mármint a jó levegő miatt is nagyon egészséges), immár családilag. A fiúkkal (Kristóffal, Zsomborral), Anitámmal többször voltunk sőt két hónapja Lachtalban már a 4 éves Kata lányom is felcsatolt napi 1-2 órára. A technikámmal az 1999-es potya oktatást követően síoktató nem sokat foglalkozott, így megtartottam néhány rossz beidegződést. Mint ahogy az élet sok más területén, a síelés kapcsán is nehéz ezektől megszabadulni. Nekem a „görnyedt” tartásomra, a túlságosan hátul levő súlypontomra ajánlotta ezt a gyakorlatot Gyuri, még hétfőn, az első napon. Meg is tetszett!

Tehát elindultam! Az első kanyar, sima ügy! Második kanyar, szintén. Azután a harmadik kanyarban - továbbra is kicsi sebességgel - nem sikerült a kanyarodás a súlypontáthelyezéssel. Megbillentem, reflexszerűen a bottal kompenzáltam volna, de az meg a hátam mögé volt szorítva, így egyensúlyomat elveszítve lerogytam. A jobb oldali léc leoldott, a bal nem. A térdem megcsavarta, recsegés, ropogás, fájdalom, kiáltás! Éreztem, hogy nagy a baj.

Jöttek segíteni, felálltam, bicegtem keveset, azután értem küldték a hómobilt. Egész más volt most rátekinteni erre a járműre, mint korábban. Így, hogy értem jött, már nem volt annyira vonzó, nem izgatott a teljesítménye, vezethetősége, különlegessége. És most valahogy vezetni sem szerettem volna.

Levittek, megvizsgáltak, kórházat ajánlottak. A csoportból rögtön többen is felajánlottak, hogy segítenek, mindent intéznek (mindent el is intéztek), ezúton is köszönet nekik. Elemezve a helyzetet konzultálva társaimmal azt választottam, hogy a holnapi hazaindulásig a szállodában vizes borogatom, pihentetem, jegelem. A szálloda személyzettől és még a buszvezető kollégától is kaptam havat, mely akkor nagyon nagy szolgálatot tett.

Két órával a baleset után kezdett bedagadni, megduzzadni. Délután - mivel voltak ismerős érzéseim a 9 évvel ezelőtti oldalszalag szakadásról (jobb térd), elkezdődött a doki keresés, jótanácsok begyűjtése, a hazaérkezés utáni teendők leszervezése...

Életemben most éreztem először azt, hogy milyen jó is lenne naplót írni. Síbalesetemből emberi számítás szerint 6 hónap lesz a teljes felépülésem.

Nemrég olvastam el egy-egy könyvet Andre Agassi és Lance Armstrong életéről, mely könyvek nagy hatással voltak rám. Szintén mostanában éreztem úgy, hogy tenisz pályafutásom új fejezetéhez érkezett. Persze tudom, hogy más az élsport és más a tömegsport, de aki egyszer már megérezte ezeket a párhuzamosságokat, az tudja mit jelentnek ezek a szürke hétköznapokban. 

Ebben az internetes naplóban szeretném nyomon követni a visszatérésem mozzanatait, küzdelmeit és sikereit.

Miért?

Tanulságként önmagam számára,

emlékül csodálatos és szerető feleségem, gyermekeim, és szeretteim számára, akik támogatnak, gondoznak, ápolnak, szeretnek, segítenek és ami a legfontosabb imádkoznak értem,

és azért is, hogy írásaimmal tudjak erőt és motivációt adni mindazoknak, akik életük aktuális periódusában nehéz helyzetben vannak, kiszolgáltatottságot éreznek.