Hideg volt a reggel. A sítábor utolsó napja. Mínusz hat fokot mutatott a hőmérő, 8:45-re voltunk a pályáknál. Készítettünk néhány jó fotót a fiúkkal emlékbe, valamint azért is, hogy az otthoniak is lássák hol jártunk. Csodaszép időnk volt egész heten. Reggel lent nulla fok alatt picivel, majd napközben kicsi plusz, olvadt ugyan, de fent még éppen fagyott. Ideális a síeléshez. Jó volt ez a hét, jó közösségben, jó szervezéssel, kiváló síterepen lehettem a fiaimmal. Tanultunk, fejlődtünk mindannyian, köszönhetően Gyurinak, aki mindenkinek tudott újat mutatni, tanítani, tanácsolni.
Fotózás után becsatoltam a fiúk bakancsait. Tudom, hogy fontos a szoros bakancs, ezért inkább én magam tettem. Rohantak is egyből a közös bemelegítésre, mely egy kiváló es hasznos program reggelente, míg a felvonók még csak a teszt köröket mentek. Az utóbbi napokban közösségépítő ereje is volt ezeknek a bemelegítéseknek. Kifejezetten tetszett!
Ma reggel lemaradtam a fiúktól, lassabban ment a pakolás, öltözés, csatolás. Mire lécre álltam, néhány derék körzés után csatlakoztam hozzájuk és már húzott is fel a tányéros felvonó „bemelegítésként” (1. hiba, 1 tanulság: A bemelegítést soha sem szabad elhanyagolni!!!).
Felértünk. A csapat - Gyuri vezetésével - elindult a bemelegítő körre, ez volt a tábor utolsó napi első csúszása. Önbizalommal telve én úgy gondoltam, hogy a mai napot ezen az enyhe lejtőjű, jó minőségű frissen ratrakkolt pályán rögtön stílus javító gyakorlattal kezdem (2. hiba, 2. tanulság: Elsőre nem emberkedünk, hanem felvesszük a ritmust, nem kockáztatunk). Betettem hát a botokat vízszintesen a hátam mögé (!) - ahogy azt Gyuri tanította az első napon. Két oldalt a két kezemmel a hátamhoz szorítottam, ezzel szépen felegyenesedtem, kiváló tartásom lett tőle és ez volt a cél (látszólag!)
Kis kitérő: Nem síelek gyakran, nem vagyok egy nagy "hegyi menő". Amikor megismerkedtem a feleségemmel, akkoriban volt az első síeléshez kapcsolódó komolyabb élményem még a Kékes tetőn, 1999-ben. A síoktatónak akadt 3-4 külföldi egyetemista tanítványa, de nem értett szót velük és végső elkeseredettségében egyszercsak elkiáltotta magát: "Beszél itt valaki angolul?" Anitám jelentkezett, és a fickó be is vette volna a sísuliba, de neki már nem volt rá szüksége. Viszont azt az üzletet kötötte - már akkor is jó érzékkel -, hogy ha én mehetek a külföldi diákokkal a síiskolába, akkor Ő szívesen közreműködik a fordításban. Így is lett és így lettem síiskolás egy egész napig! Azután volt egy Donovaly még abban az évben majd egy Tatranska Lomnica 2001 elején. Utána sokáig semmi. Az utóbbi években nyitottunk ismét-e nagyszerű és egészséges sport felé (mármint a jó levegő miatt is nagyon egészséges), immár családilag. A fiúkkal (Kristóffal, Zsomborral), Anitámmal többször voltunk sőt két hónapja Lachtalban már a 4 éves Kata lányom is felcsatolt napi 1-2 órára. A technikámmal az 1999-es potya oktatást követően síoktató nem sokat foglalkozott, így megtartottam néhány rossz beidegződést. Mint ahogy az élet sok más területén, a síelés kapcsán is nehéz ezektől megszabadulni. Nekem a „görnyedt” tartásomra, a túlságosan hátul levő súlypontomra ajánlotta ezt a gyakorlatot Gyuri, még hétfőn, az első napon. Meg is tetszett!
Tehát elindultam! Az első kanyar, sima ügy! Második kanyar, szintén. Azután a harmadik kanyarban - továbbra is kicsi sebességgel - nem sikerült a kanyarodás a súlypontáthelyezéssel. Megbillentem, reflexszerűen a bottal kompenzáltam volna, de az meg a hátam mögé volt szorítva, így egyensúlyomat elveszítve lerogytam. A jobb oldali léc leoldott, a bal nem. A térdem megcsavarta, recsegés, ropogás, fájdalom, kiáltás! Éreztem, hogy nagy a baj.
Jöttek segíteni, felálltam, bicegtem keveset, azután értem küldték a hómobilt. Egész más volt most rátekinteni erre a járműre, mint korábban. Így, hogy értem jött, már nem volt annyira vonzó, nem izgatott a teljesítménye, vezethetősége, különlegessége. És most valahogy vezetni sem szerettem volna.
Levittek, megvizsgáltak, kórházat ajánlottak. A csoportból rögtön többen is felajánlottak, hogy segítenek, mindent intéznek (mindent el is intéztek), ezúton is köszönet nekik. Elemezve a helyzetet konzultálva társaimmal azt választottam, hogy a holnapi hazaindulásig a szállodában vizes borogatom, pihentetem, jegelem. A szálloda személyzettől és még a buszvezető kollégától is kaptam havat, mely akkor nagyon nagy szolgálatot tett.
Két órával a baleset után kezdett bedagadni, megduzzadni. Délután - mivel voltak ismerős érzéseim a 9 évvel ezelőtti oldalszalag szakadásról (jobb térd), elkezdődött a doki keresés, jótanácsok begyűjtése, a hazaérkezés utáni teendők leszervezése...
