Nem gondoltam volna két héttel ezelőtt (akkor éppen a futás miatt keseregtem), hogy áttörésszerű élmény lesz a következő mérföldkő teljesítése. Miután megtaláltuk a megoldást a gyógytornán és miután sikerült átállni és fókuszba helyezni a vádli erősítést, elengedtem ezt a témát. Most hétvégén jött a gondolat, hogy a hétvégi mozgást úgy szervezzem, hogy először kerékpározom, majd rögtön utána megpróbálok futni, kocogni.
Szombaton este a nagy meleg végén elindultam egy 13 km-es körre kerékpárral. A részidőket hallgatva egyre inkább motivált a következő csúcsdöntés lehetősége. Ebből adódóan nem is lazítottam, hanem a végét is "megnyomva" ismét csúcsot döntöttem a 13,78 km-es szakaszon:
Hazaértem, kifújtam magam, ittam, nyújtottam és elindultam futni. Egyedül - csupán zenei kísérettel - homokon, füvön, útpadkán, kerülve a szilárd burkolatokat. Fájdalom nélkül, diszkomfort érzés nélkül. Szinte alig tudtam elhinni! Hála Istennek! Kettő km-ert futottam, 6 perc 19 másodperces kilóméterenkénti időkkel. A végén alig kaptam levegőt, izzadtam, mint még soha és elöntött az eufória!!! Fantasztikus érzés volt! Futni szabadon, teljesíteni egy kitűzött távot, érezni a szabadságot, érezni az önfeledt mozgás örömét és a távolság teljesítését!
Vasárnap reggel különösebb izomláz nélkül ébredtem és már nagyon vártam az estét, a következő edzést. Úgy döntöttem, hogy a futásra koncentrálok, így nem megyek kerékpárral túl sokat és túl gyorsan. 10,63 km-ert tekertem, 26,55-ös átlaggal hoztam be a "gépet". Öt-hét perc pihenőt követően Anitámmal vágtunk neki közös futásunknak. Én diktáltam a tempót és határoztam meg az útvonalat. Meleg volt, de azért jól ment, nagyon jól ment. 3,76 km lett a vége, 6,04 min/km átlaggal. Nagy lépés előre!
Erre jártunk:
Itt a részletek, melyről jól látható, hogy a második szakaszban még gyorsultunk is:
A múltban kutakodva arra a megállapításra jutottam, hogy érettségi óta (ennek bizony már több, mint 23 éve!) nem futottam egyhuzamban ennyit! Ismét csodás érzés volt a célba érni, és otthon megpihenni.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ma reggel alig tudtam kikelni az ágyból! Mindem porcikám jelezte, hogy történelmi dolog történt tegnap este. Nincs fájdalom, nincsen sérülés/húzódás, csupán az a szép egészséges izomláz. A terveim szerint ma nem futok, de a heti háromszori ritmusra ráállok.
A hétvége edzéseit összefoglaló adatok:
Aki a mai bejegyzés alcímét olvassa, láthatja, hogy ez a nap a kitűzött rehabilitációs időszakom utolsó tervezett napja. Két hete még magam sem gondoltam volna, hogy itt fogok tartani. Elégedett vagyok, sikerélményem van. A fő cél elérése - a teniszpályára való visszatérés - már karnyújtásnyira került. Jól átgondolva ennek részleteit - ha Misi bácsi, az edzőm is éppen ráér - akkor 2015. szeptember 11-én pénteken lesz az első felkészítő-alapozó edzésem a teniszpályán. Az a nap - ha a Jóisten is éltet - éppen a műtét után hat hónappal és hat nappal fog felvirradni! Ez tetszene és ezzel elégedett is lennék. Tegnap újragrippeltem a frissen húrozott teniszütőmet, az udvaron ütöttem is vele párat. Érzem, hogy nagyon jó lesz! Már két teniszes rendezvény is előjegyzésre került a naptáramba, októberi időpontokra. Összeírtam azon teniszbarátok névsorát, akikre számíthatok. Több, mint egy tucat...
Ha a többi célt nézzük - melyek azért születtek, hogy a rehabilitációs időszakot színesítsék és értelmes területeken tudjak előre lépni - azokkal is elégedett vagyok. A fényképezés egyre tudatosabb, a 640 km-es távolság már rég hátrahagyva, a hátúszás is haladós, csak a mozgáskoordináció még nem esztétikus, de ez még belefér.
Jó érzés, hogy már itt vagyok a kapuban!!!
