A címben szereplő felirat fogadott ma reggel a munkahelyemre történő megérkezéskor.

Hétfő reggel egy rövid éjszaka, egy mozgalmas hétvége és előtte két nap szabadság volt a hátam mögött. Mégis sikerült ismét csúcsot dönteni! Pedig a legutóbbi alkalommal azt gondoltam, hogy jó ideig az a 26-os rekord meg fog maradni (26,66 km/h átlagsebesség, megtett távolság 9,2 km), de ma reggel ismét sikerült, ismét nyertem valamit! Ennyire siettem volna a munkába? Nem igazán, bár egyetértek azzal, hogy ha az ember szereti a munkáját az nagy áldás és ilyenkor a munkába járás, bejutás is elég nagy vonzerőt jelent néhány nap kihagyás t követően, de itt most nem ez volt a fő kiváltó ok. Sokkal inkább az, hogy nem volt szél, jól sikerült az első 2-3 km, kicsi volt a forgalom és mivel minden megtett egész km után hallottam a részeredményeket, a motivációt az egész távon végig aktív állapotban tudtam tartani. A városban a kereszteződéseknél is szerencsés voltam, és hipp-hopp, megszületett ez az eredmény, melyre büszke vagyok. Úgy érzem, hogy a versengés mindig megjelenik az életemben. Ha nem lehet labdát kergetni vagy püfölni, akkor keresek mást!

A kitűzött cél 80%-a teljesítve van, és már csak 129 km van hátra.

Napról napra érzem az erősödést, az utóbbi két hétben már többen meg is jegyezték, hogy a mozgásomon, a járásképemen nem is látszanak a "műtéti nyomok". A múlt héten a teniszütőmet elküldtem húrozásra és fejben már a visszatérésre gondolok! Terveim között szerepelt, hogy az első edzőmeccset a műtét 6 hónapos fordulónapján kellene játszanom, de ez másirányú elfoglaltság miatt - nagy valószínűséggel - nem kivitelezhető. Ez mellett, elkezdtem sorra venni a lehetséges edzőpartnereket is...