Amikor négy hónapos műtött lettem, lehetőségem adódott felkeresni egy erőnléti edzőt. Az EDZŐ (csupa nagybetűvel), egy aktív sportolók rehabilitációjára is szakosodott szakember. Én egy kicsit kilógok a portfoliójából elsősorban a 41 éves életkorommal és a szabadidősportos múltammal és reményteli jövőmmel, mert főként élsportolókkal dolgozik. Nagy élmény volt az első alkalom! Egy gátfutó és egy kézilabdás - szintén rehabilitáción lévő, de a folyamatban lényegesen előttem járó - sportolóval kerültem egy csoportba. Egészen pontosan Ők járnak hetente ötször, én meg hetente egyszer vagy kétszer csatlakozom hozzájuk. Először azt gondoltam, hogy én majd gyorsan megtanulom a hatékony és szép futás alapjait, aztán mehetek a dolgomra. Ezzel szemben egy komoly, gimnasztikával, mozgáskoordinációval, erőnléti feladatokkal teletűzdelt edzésprogramban találtam magam. Sok olyan feladat volt, melyeket utoljára szakközépiskolás koromban, testnevelés órán csináltam. Na ennek már pont 25 éve, azaz negyedszázada! Döbbenetes, hogy ezt a számot én írom le. Rohan az idő, bizony nagyon rohan... erről a témáról írtam már itt, éppen anyáknapján.

Rendkivuli módon el tudok fáradni az edzéseken. Élesen látom a jelentős különbséget a hajlékonyságban, kötöttségben, mozgáskultúrában és nem utolsó sorban az erőnlétben.  Az edzéseken itt is alap a vádli és a combizom erősítése, de markánsan megjelenik a törzserő fokozása is, mely atlétáknál kulcsfontosságú jelentőséggel bír. Lehet, hogy ciki, de én itt hallottam ezt a "törzserő" kifejezést életemben először.

Az első kocogásra mezítláb, gyönyörűen gondozott gyepszőnyegen került sor. Tartottam tőle, korábban mindig utáltam mezítláb focizni, szaladni, de még sétálni is. Ez az érzés viszont teljesen más volt! Felszabadult, kötetlen és örömmel teli volt minden lépés. Először csak 60-80 métert kocogtam egyhuzamban. Volt, amikor éreztem szúró és kellemetlen fájdalmat, mely néha még most is megvan. Ilyenkor megállok, "belesétalok" és 20-30 lépés után ismét kocogok, de már fájdalom nélkül. A térdem azért érzem folyamatosan, minden lépésnél, minden terhelésnél. Nem fáj, de érzem. Arra gondolok, hogy a térdem körüli izmok komoly munkára vannak fogva, és vagy az izomláz, vagy a munka hatása ez az érzés. Nem kellemetlen nagyon de a jó hir, hogy múlik. Egyre múlik, egyre kisebb.

A tegnapi edzésen összeségében legalább két kilométert kocogtam, illetve futottam. Nem egyszerre természetesen és nem is egyenletes intenzítással. Úgy érzem, hogy most kapcsoltam egy újabb fokozatra a felépülést illetően. Újabb mérföldkő: Ismét futok!

Mostanában, hogy a gyerekek sokat táboroznak, többször is tudok kerékpárral menni dolgozni. Ilyenkor egy ideális és sportos napom így néz ki:

• 6:30-kor kerékpárra pattanok és 22-23 km/h átlagsebességgel betekertek a gyógytornára, mely 11 km távolságra van az otthonomtól.
• 7:00-tól tornázom, 7:40-től gyógymasszázs kezelést veszek fel.
• 8:15-re bent vagyok a munkában, ezt az utat is kerékpárral teszem meg (újabb 1km).
• 17:30-ra megyek edzésre (újabb 1km), ahol 18-30-ig vagyok, majd pedig irány haza kerékpárral, mely újabb 10km.

Volt már részem egy-két ilyen napban és ilyenkor mindig azt éreztem, hogy most aztán igazán megteszek mindent a felépülésem érdekében és ezt nagyon jó érezni! Ma egyébként éppen azon gondolkodtam, hogy egy kicsit több pihenőt kell beiktatnom a regenerálódás érdekében. Meghajtottam magam a tegnapi edzésen, majd hazatekertem. Ma betekertem gyógytornára, ott is meg lettem "kínozva" alaposan, és most azt érzem, hogy erre a hétre kifáradtam, elfáradtam. De nem baj, a lényeg, hogy tapasztalom a fejlődést és ez tetszik. Előttem lebeg az első teniszmeccs, amihez kell az erőnlét, kell a koordináció, kell az erős térdízület! (Fontos üzenet: Kell majd egy ellenfél is!)

Ha visszapillantok a kitűzött célokra - melyeket még február 27-én, a lesújtó diagnózis feldolgozása kapcsán tűztem ki - akkor ez a helyzet, ez a mai státusz:

1. Fotózás manuális módban: Sínen van, pár képet megosztottam, jol halad, elégedett vagyok.
2. 640 km kerékpárral: A cél teljesítése 445 km-nél jár, mely több, mint 68%!
3. Hátúszásból nagy a lemaradás, de már egyeztetésben vagyok az oktatóval...
4. Visszatérés a teniszpályára: Jól haladok, elégedett vagyok, jövő héten már viszem az ütőmet húrozásra, utána meg rögzítem a szenzort az ütő végére!