Jól haladnak a dolgok. Az utóbbi 10 napban nagyon sokat fejlődtem, mind a nyújtások, mind a hajlítások területén. Érzem, hogy jól megy a lépcsőzés, szebben megy a járás, és az is eredmény, hogy az SZTK feljárón már három nyugdíjast meg tudtam előzni. Ilyen még nem volt ebben a gyógytornás periódusban. Egy hete volt a torna végén az az esemény, amelynek elsősorban tulajdonítom az állapotom jelentős javulását. Konkrétan megnevezve így hívják: Proprioceptív neuromuscularis facilitáció, rövidítve PNF

A PNF a manuális terápiának egy olyan része, mely kombinálja a gyógytornász által végzett, a beteg számára passzív és a páciens által végzett aktív elemeket. A PNF különösen izomerősítésre, stabilitás és állóképesség fokozására, koordinációs készség fejlesztésére, mozgásterjedelem növelésére szolgál.

Az én esetemben a mozgásterjedelem növelése volt az elsődleges cél.

Ez úgy történt, hogy a torna végén hason fekve úgy kellett elhelyezkednem a szőnyegekből rakott ágyon, hogy a lábaim térd alatt kilógjanak, lelógjanak a szőnyegről (alátámasztás nélkül legyenek). Ezt követően a gyógytornász által ütemezettek szerint kellett ellent tartanom, majd ellazítanom (többször egymás után), majd a végén pedig nekem is a teljes nyújtás irányába kellett erőt kifejteni. Nagyon fájt az a pillanat, amikor visszaengedtük a lábam, de megérte. Már a tornáról kifele jövet éreztem a mozgástartomány bővülését, melyet elsőre nem is gondoltam volna. Azóta volt még két alkalom mikor ismételtünk, és az utolsó esetben már sokkal jobban bírtam és a fájdalom is jelentősen csökkent.

A másik kezelés - melynek szintén nagy jelentősége van - a gyógymasszázs. Frissen műtött érzékeny területek masszírozására tessék gondolni, ne pedig az úgynevezett "wellness-relax" masszázsra. Komoly szakmai munka ez is, és minden elismerésem azoké, akik ezt munkát napi rendszerességgel végzik. A páciens részéről itt is szükség van a komoly fájdalomtűrő képességre, melyből nálam azért az átlagosnál kevesebb található meg. 

Ma ismét mértem hőmérséklet különbséget (előzmények itt). Tapintásra szinte már alig érzem az eltérést, de a mérés azért még mindig kimutatja, hogy a műtött térdem 1,5 fokkal melegebb, mint a másik. Szóval a szervezet aktívan dolgozik ezen a területen is.

Fél szemmel követem a dunaújvárosi válogatott kézilabdakapus Triffa Ágnes felépülését is. Őt azon a héten műtötték szintén elülső keresztszalag szakadással, amikor engem. A lábadozás hatodik hetében járt nála a helyi TV stáb egy interjúra, melyet itt lehet megtekinteni:

Látható és hallható, hogy a profik, azok profik és ebbe az is beletartozik, hogy a nap 24 órája Ágnes tervszerű felépüléséről szól. Belepillantva ebbe a rehabilitációs folyamatba biztos vagyok benne, hogy szeptemberben már a kézilabda kapuban fog állni. Nekem ugyan nincs naponta hat-nyolc órám a rehabra, de céljaim ettől függetlenül változatlanok mindannak ellenére, hogy már csak 110 nap van hátra. Ez egyre meredekebben hangzik, főként a 640 km kerékpározás kapcsán, de nem adom fel!