Mára feldolgoztam. Elfogadom és hiszem, hogy Istennek tökéletes terve van minden ember életére, így az enyémre is. Hiszem, hogy e terv megvalósulásához szükség van ezekre az eseményekre, és hogy a Jóisten megőriz majd a nehézségekben. Ma reggel a Mai Ige kiadványban ezt olvastam: „Néha azért kell Istenhez menned, mert erőt kérsz, hogy ellen tudj állni a gonosz támadásának, máskor csak arra van szükséged, hogy odamehess hozzá, hogy átöleljen és vigasztaljon.”

Elhatároztam: Új célok kellenek!

Nem tudom miért, de szeretem a célokat, a mérhető dolgokat, dátumokat. No, nem akkor, amikor a határidők „időnyomást” okoznak, és feszült helyzeteket eredményeznek (bár bevallom éreztem már azt, hogy ez inspiráló módon hatott rám), hanem amikor tervezgetünk. Néha itthon is szembesülök azzal, hogy a sok programot betervezem jó előre, ezáltal én magam hozom létre az állandó rohanást, azt a helyzetet, amikor igazából lélekben már mindig a következő eseményen vagyok, így pedig nem tudok ott lenni, ahol meg fizikailag vagyok. Ez nagyon nem jó így, kerülendő, hiszen nem tudok két idősíkban mozogni egyszerre!

Tehát a Célok, amelyeket a mai napon kitűzök:

1. Megtanulni manuális módban értelmes képeket készíteni az új tükörreflexes masinámmal.
2. Megtanulni háton úszni.
3. 2015. augusztus végéig 640 km-ert kerékpározni.
4. Szeptemberben a teniszpályára visszatérni.

Fenti célok mellett természetesen sok-sok más tervem is van, de a blog keretein belül csak ezek értelmezhetők. A célokat 2015. augusztus 31-ig szeretném teljesíteni.

Lássuk akkor részletesen is:

Megtanulni manuális módban értelmes képeket készíteni az új tükörreflexes masinámmal.

Úgy mentem el a sítáborba, hogy a buszon kiolvasom az Annától kapott szakirodalmat, a Nikon gépem használati útmutatóját és a túra során sok képet fogok készíteni. Az olvasás megvolt, a megértés is egész jól haladt, és már vannak is kedvenc képeim. Erre az elhatározásra már többször eljutottam eddigi életem során, de kétszer négy óra odaszánt időm eddig nem akadt tanulni. Péter és Ernő barátomat elöntöm a kérdésekkel, családtagjaim manapság is sokszor állnak modellt, ezzel is segítve a tanulást (Zsombor a táborban szerette volna magát, mint modellt egy szekrényre cserélni, de nem hagytam). Érdekesség egyébként, hogy gyerekként nem izgatott a fotózás. Mikor Anitámmal összeházasodtunk, neki akkor volt már egy Nikon FX 401-es filmes gépe. Ő kezdett el bevezetni a fotózás rejtelmeibe. Akkor csapott meg a „mozdony füstje” fotózás témában. Mai technológiát ismerve csodálkozom hogyan tudtunk olyan jó képeket készíteni. Még ma is büszke vagyok egy-két képre, melyek kint vannak a falon bekeretezve vagy éppen a nászutas albumunkat gazdagítják.

Megtanulni háton úszni.

A rehabilitációs folyamatoknak utána olvastam és akkor kiderült, hogy az az úszásnem, amit egyedüliként tudok, az a rehabilitáció során nem támogatott. Ez a mellúszás. Könnyű belátni, a térd számára nem kedvező, így új úszásnem megtanulására van szükség! Ahogyan síbajnok sem voltam gyerekkoromban, úgy úszóbajnok sem voltam. Későn tanultam meg úszni, mert biztos féltem a víztől. Ezt az utóbbit azért munkám során igyekszem kompenzálni, de végigkísér már egy pár éve a dolog, többször éreztem is rövid eltökéltséget, hogy fejlesszem magam ezen a területen, de valahogy mindig elmaradt. Tud valaki egy tanárt, aki úgy május körül bevállalna?

2015. augusztus végéig 640 km-ert kerékpározni.

Szeretem a sportot. Gyerekkoromat, iskolás éveimet végigfociztam. Mostani munkakörömben az elején ugyan háttérbe szorult a rendszeres testmozgás, de úgy két éve már ismét rendben van. Pontosabban eddig volt. Anitám fut, alig három éve kezdte és már több félmaratont is teljesített. Támogatjuk is egymást – így 40 felett pláne – abban, hogy a rendszeres testmozgásra szükségünk van, egészségmegőrzés és a pszichés állóképesség miatt is (na jó, a fizikai állóképesség miatt is!). A műtét után a kerékpározás tűnik leginkább annak a sportnak, melyben kibontakozhatom. Természetesen csak úgy, ahogy azt az orvosom és a gyógytornát felügyelő szakember mondja. De itt is fontos a mérés! Van egy jó alkalmazás a mobilomon, mely minden fontos adatot rögzít. Ezzel szeretném végigkövetni a cél teljesítését. Úgy remélem, hogy májusra már nyeregbe pattanhatok és hetente 4-szer 10 km-ert tekerhetek. Ebből jött ki a 640 km! Az alkalmazás neve: Runkeeper. Használtam gyalogtúrához, kerékpározáshoz, futáshoz és még síeléshez is! Ne tessék nevetni!

Szeptemberben a teniszpályára visszatérni.

A tenisz, a legújabb sport az életemben. Idén lesz két éve, hogy Horvátországban voltunk családi nyaraláson. Gábor az öcsém és Antal a sógorom vittek le a pályára, ahol megéreztem valamit ebből a fantasztikus sportból. Hazajöttünk, egy hónappal később már Misi bácsi a teniszoktató tanított és lépésről, lépésre fejlődtem. Kitartóan látogattam az edzéseket, tudatosan kerestem a különböző játékstílusú és tudású edzőpartnereket. Soha nem gondoltam volna, hogy még könyvek elolvasása során is lehet fejleszteni a tenisztudást és a pszichés állóképességet. Pedig lehet! Olvassátok el Nagy Bandó András könyvét a teniszről, vagy éppen az Andre Agassi pályafutását bemutató könyvet. Micsoda olvasmányok voltak! István barátom és tenisztársam éppen ma küldte meg a Roger Federer storyt, melynek alcíme: Törekvés a tökéletességre. Úgy érzem, hogy nekem írták! Alig várom, hogy belekezdjek. Szóval ameddig nem mehetek a pályára azért fogok edzeni, kerékpározni, úszni, erősíteni, hogy szeptemberben visszatérjek. Nyertem már párszor, megéreztem az ízét a teniszsikernek, de nem ez motivál a legjobban. Volt, hogy kupadöntőben kaptam ki komoly vezetésről, hála Istennek, az sem viselt meg komolyabban. Boncolgattam magamban és rájöttem, hogy a csata fizikai és pszichés élménye, a teniszütőről jól elpattanó labda hangja és egy-egy nyerő tenyeres egyenes megütése napokig fel tudja tölteni azt a tankot bennem, mely a sport és a versengés iránti szenvedélyemet táplálja. Mondanom sem kell, hogy az ütőmön van egy szenzor, mely az ütéseket számolja, az ütősebességet méri, stb… Akit érdekel, írja be a Google-ba, hogy Zepp sensor…