Hurrá! Ma ismét nagyon jól ment a gyógytorna!
A műtét utáni 9. nap gyógytorna hajlítógép paraméterei a következők: 98 fok - 108 fok - 115 fok (3 x 10 perc). A gépnek ez a beállítható maximum értéke. Húzódott - az elején nagyon nem esett jól - de az a helyzet, hogy ez a természetes.
Tornaterem: Továbbra is tetszenek a szőnyeges gyakorlatok. A gyógytornászom kreatív, így még mindig rá tudok csodálkozni az előrelépésekre. Térdelve már nem zavarnak a varratok, hason fekve hajlítva önerőből szinte megy a 90 fok. Egy dolog kellemetlen csupán, mikor 8 másodpercig meg kell tartani a combfeszítést. Az az érdekes, hogy ilyenkor a térdkalácsom fáj, vagy alatta maga az ízület. Nem tudom eldönteni. Ez az egy kellemetlen dolog van, ami már igazán elmúlhatna. Jól haladok az autóba ki- és beszállással is, értékelem a magasabb építésű járműveket, de mindennel megbarátkozom. Csak vigyen valaki, valahova!
Hangulatilag ez a hét nem volt egyszerű számomra. Többször volt "érzelmi hullámvasút" érzésem. Még a "Roger Federer" könyv sem bírt lenyűgözni, pedig fantasztikus teniszező a főszereplője. Éppen ma van 4 hete, hogy utoljára dolgoztam, és ez már így nagyon sok kihagyás. Azt hiszem ez lehet a "depis" hangulat kiváltó oka. Nagyon jót tett nekem, hogy ma - gyógytorna után - bejutottam egy órára a munkahelyemre. Találkozni, beszélgetni, egy jót reggelizni a büfében! Az élet apró, de fontos örömei. Hiányukat akkor érezzük igazán, mikor távol vagyunk. Úgy tervezem, hogy még egy hét itthon - közben gyógytorna meg varratszedés - és utána megyek ismét dolgozni!
Egyik hangulati mélypontomon indítottam a szavazást arról, hogy tapogatjátok-e a térdkalácsotokat (itt lehet még szavazni). Jelenleg a szavazás állása 50-50%, és 10-15 ember szavazhatott eddig. Azon elmélkedtem, hogy vajon miként lehet az embereket a jó célok érdekében mozgósítani. Mi kell ahhoz, hogy rákattintsanak egy időgazdálkodás tanmesére, vagy éppen a házasságaikat erősítő anyagra. Miért van az, hogy rohanunk, olvasunk, érnek bennünket a hatások, információk de mégsem visznek rá bennünket még arra sem, hogy az agyunk kiadja a parancsot olvasás közben: "bal kéz megtapogat patella ín!". Olvasás közben, gyakorlatilag zéró energia befektetéssel! Néhány napot töltve az érzelmi hullámvasúton arra jutottam, hogy alapvetően két ok miatt van ez így.
Az egyik, hogy alapvetően ez a blog, ez a napló az én sztorim. Az én patella inamat vágták, természetes, hogy ez engem érint leginkább. Elsősorban én akarom tudni, hogy mit, miért és hogyan. Az átlag olvasó (aki tudom, hogy nem létezik) az egyénre kíváncsi. Az egyén (az ember) sikereire, kudarcaira, élményekre, mely egy kicsit mélyebb betekintést nyújt az író életébe, mint ami a hétköznapokban elérhető. Nem foglalkozik a térdkalácsával, mert köszöni szépen rendben van. Majd ha lesz vele valami baja, akkor előkeresi ezt a naplót - meg akár több másik hasonlót is - és akkor fog majd tapogatni, ábrákat tanulmányozni, képbe kerülni és felkészülni a továbbiakra. De az már egy másik sztori, másik történet.
A másik ok egy kicsit messzebbre vezet. A mai ember életére egyre inkább az a jellemző, hogy állandó információs nyomás alatt él. Folyamatosan ér bennünket a "HÍR". Ezek a hírek - jelentős részben negatív hírek (erőszak, csőd, terror) - hatással vannak ránk. Akkor is, ha azt gondoljuk, hogy jól tudunk szűrni. Én magamról azt gondolom, hogy jól tudok szűrni, de mégis sokszor azt veszem észre, hogy túl sok felesleges dolgot engedtem be az elmémbe és csodálkozom, hogy jönnek az aggódással kapcsolatos dolgok. Kitartó olvasóim 10 napja itt olvastak erről a témáról. Azt is gondolom, hogy a sok (túlságosan sok) felesleges információ nem aktivitásra ösztönöz. Sőt! Inkább inaktivitásra, nézelődésre és nem (vagy csak nagyon ritkán) cselekvésre. Ennek a jelenségét is érzékelem a "tipi-tapi" témában.
A fenti két megfogalmazás - amit napokig érleltem magamban - nem azért lett "papírra" vetve, hogy bárki is megbántódjon rajta. Az is lehet, hogy kicsit túldimenzionáltam a problémát. Senkit nem akarok számon kérni, hogy teszi-e amit olvas, vagy nem. Az viszont konkrét célom volt, hogy gondolkodjunk el mindannyian egy kicsit az életünk "folyásán". A "monoton" szürke hétköznapokon és a "rohanó" hétvégéken. Azon, hogy vajon mekkora is az az ideális hatás, mely kimozdít, pontosabban megmozdít bennünket jó célok teljesítése érdekében. Tenni valamit önzetlenül az elesettekért vagy akár szeretteinkért. Fejleszteni tudásunkat, építeni személyiségünket, gondozni társas kapcsolatainkat. Nem könnyű. Senkinek sem könnyű. Emésszük meg fentieket és induljunk el jó irányba!
Eszter húgomtól és Andreastól a sógoromtól kaptam Angliából egy cukiságot. Az a neve, hogy "Get well Soon" kártya (az ilyen típusú képeslapok gyűjtőneve “get well card”)
Annyit jelent gyakorlatilag, hogy "legyél jobban mihamarabb...". Még nem írtam, de Eszter húgom és férje Andreas is vezet egy blogot, már évek óta. A tegnapelőtti bejegyzésüket elolvasva én is elgondolkodtam. A bejegyzés a bennünket munkánk során érő és érintő stresszről szól. Érdemes végigolvasni.
