Megérkezett a betegszállító. Folyóügyek elrendezve, jegygyűrű a fiókba, vetkőzés meztelenre, ugrás be a takaró alá és már gurulunk is. Érdekes a perspektíva onnan. A plafon, a feliratok, a hideg, a zajok, a betegszállítók egymás közötti ugratásai, a poénok. És elég kiszolgáltatott érzés. Egy jól szervezett nagyüzemű "feeling" van, ahol mi vagyunk az alapanyag vagy épp a termék, mely valamilyen szolgáltatással a sztori végén nagyobb értéket fog képviselni. Azon gondolkodom, hogy vajon itt is hódít-e "lean menedzsment"? Egy idősebb úr mellé kerülök, aki épp az altató orvost győzködi, hogy fél az egyik módszertől és a másikat akarja. Nekem bevallja, hogy a sérvműtéttől is nagyon fél. Kis hiszti után enged az orvos. Na ilyet se tapasztaltam még! A kocsikon úgy néztünk ki ott egymás mellett, mint a Forma 1-es autók a "paddock"-ban.
Jött a borotvás ember. Ott a paddock-ban nekilátott. Szárazon! Fú de nagyon rossz volt! Utáltam! Mikor végzett, akkor meg elkezdett égni, de nagyon. Megkért, hogy azokat a szőröket, melyek az ágyra estek, poroljam le nyugodtan. Nagy volt a mennyisége, hiszen a térdem közepétől fel is, le is 30 cm elől, hátul egyaránt. Betoltak a műtőbe. Újabb emberek jöttek mentek, lámpákat kapcsoltak, készültek. Egy gépezetként ment minden, kelléknek éreztem magam. Jött egy újabb altatóorvos, kérdezgetett, beszéltetett. Lazultam, mert dolgozott bennem az erős altató, melyet még a szobában kaptam és víz nélkül kellett lenyelnem. Jött a szúrás a hátamba. Ez volt életem során a harmadik. Kezd gyakorlatom lenni benne, de ez már pont elég erre az életre. Most sem fájt, rövid volt, és nem féltem! Kicsit sem. A borotvás sztori rosszabbul esett, vagy akkor még nem hatott a szer. A gerinc injekció villámgyorsan hatott, feküdtem beszélgettünk. Aztán amikor eldicsekedtem, hogy naplót írok, na onnan jelentősen, kizárólag szakmai szintre csökkent a kommunikáció. Jött a Főorvos úr, aztán kezdődött a buli! Enyhén bódultan követtem az eseményeket. A legérdekesebb élmény a fúrás és a csavarozás volt. Mozgott, rezgett mindennem. Két kilenc milliméteres furat készült, abba keresett a doktor ún megfelelő szalagot a combizom alatt, kivette, befűzte és két titánium csavarral rögzítette. A külső meniscus eltávolításra került, a belső oldalszalaghoz pedig nem kellett hozzányúlni, mert majd magátol gyógyul. Ezek nagyon jó hírek.
Vissza a szobába, mindennel együtt két és fél órát lehettem távol. Ekkor még minden jó volt. Nem fájt semmim, mígnem szépen lassan kezdett kimenni az érzéstelenítés és kezdett fájni a térdkalácsom, de nagyon, nagyon-nagyon... Egy idő után kaphattam vénásan fájdalomcsillapítót. Talán hatott, talán nem. Nem emelhettem fel a fejem estig. Ettől a fekvéstől meg a hátam készült ki. Inni is így kellett. Kaptam szívószálat, ami leginkabb egy Simson kismotor benzincsövére hasonlít, de működik. Lehet, hogy már a motorom is hiányzik?
Volt látogatóm is, Attila. Annyira lelazitott a beszélgetéssel, hogy távozása után elsőre sikerült az, ami a nap legnagyobb kihívása volt számomra!
Ezennel ünnepélyesen bejelentem, hogy a "kacsa" fedőnévre keresztelt küldetés ma 16:15-kor teljesítve!!! Ezzel az új időszámítás kezdetét vette!
Halleluja!
Kaptam újabb adag fájdalomcsillapító anyagot, de előtte meglátogatott a főorvos úr is. Azt mondja, a keresztszalagom cafatokban volt, a külső porcgyűrűt el kellett távolítani, viszont a belső oldalszalagot nem kellett varrni, meggyógyul magától. Ezek nagyon jó hírek, elsősorban a rehabilitációs programra tekintettel.
Később megjelent Barnabás barátom is, aki rendes volt és hozott ellátmányt, valamint olyan folyékony kézfertőtlenítőt, amit otthon hagytam. Ezúton is kőszönöm neki!
Vacsorára egy brióst kaptam, kis vajjal. Nagyon jól esett, finom volt. Holnap már nekem kell beadni magamnak injekciót, és várhatóan kiszedik a csöveket.
Összességében nagyon eredményesnek és sikeresnek érzem ezt a mai napot. A műtét megvolt, a baj kisebb, mint amire számítottam, gond nélkül teljesült a "kacsa" projekt is. Köszönöm az imádságokat, a biztatásokat, a "Gondolunk rád" üzeneteket, és a drukkolást is. A Jóisten átsegített a nehézségeken, indulhat a seb gyógyulás és a rehabilitáció.
Nehéz írni a naplót, mert a térdkalácsom környéke nagyon fáj, minden testhelyzet kényelmetlen, megpróbálok aludni. A holnapi nap mérföldköve a csövek kihúzása és az első torna. Ahogy írtam, "minden napnak megvan a maga baja..."
Jó éjszakát!
