Megvan az új kedvencem a gyógytornás foglalkozásokon! Ez nem más, mint egy gyógyászati segédeszköz, melynek neve: Jumper. Így néz ki a valóságban:

A tegnapi gyógytorna fénypontja volt, amikor közel kerülhettem hozzá. Korábban már figyeltem az előttem haladó rehabilitációs pácienseket ahogy használják és még irigykedtem is rájuk. De most, tegnap végre én következhettem és a kezembe vehettem! Bemelegítés után az első feladat mindössze annyi volt, hogy páros lábbal ugorjak fel rá. Letettem, mögé álltam, aztán beindult a háború. Ugorjak? Ne ugorjak? Mi fog történni? Vajon lecsúszik róla lábam? Vajon bírni fogja az oldalirányú terhelést az új szalagom? Minden ilyen bizonytalan dolog cikázott a fejemben és kialakult a félelem. Ekkor eszembe jutott, hogy milyen sokan vannak akik meglepődve hallgatják, hogy 4 hónap után nekem még mindig gyógytornára kell járnom. Tudom, hogy sokan vannak, akik 4 hónap alatt visszatérnek a hétköznapi életbe, aztán meghagyják az agyukban a korlátokat és örökre lemondanak a szabad és önfeledt mozgásról, sportról, vagy éppen néhány egyszerű gyakorlatról. Erősítettem magam, hogy én nem szeretnék bemenni ebbe az utcába. Kaptam kintről a bíztatást és a pszichémben zajló háború végkifejlete felé robogtam szélsebesen. Továbbra is bízva a Jóistenben, elfogadva, hogy jó munkát végzett az orvos a műtét során, elfogadva és meggyőződve arról, hogy a Gyógytornászok kiváló felkészültséggel, nagy rutinnal, kellő empátiával álltak hozzá mindig a dolgaimhoz, döntöttem. Döntöttem, hogy lesz ami lesz, ugrani fogok! Nagy levegő, a figyelmem öszpontosítása a jumperre, elrugaszkodás és megérkezés.

Valahogy így nézhettem ki ekkor kívülről:

Belül nagy eufória kerített hatalmába. Olyan öröm és boldogság, amit a teniszpályán aratott egy-egy nagyszerű ütés után éreztem. Megvolt az áttörés, mely újabb mérföldkő a rehabilitációs folyamatban. Sokat ugráltam, innen-onnan, jobbra-balra, előre-hátra. Az ugrálókötelezéshez is megjött a kedvem! 

Ahogy ezzel végeztünk, jött a következő érdekesség: A létra! Először nézegettem a plafont, hogy ugyan milyen létrára fognak itt mászatni engem, de aztán előkerült. Kiderült, hogy nem magasságban (vertikálisan), hanem a földre lefektetve (horizontálisan) fogjuk használni. Így néz ki egyébként:

Először csak sétálni, utána pedig ugrálni, valamint egyéb érdekes és dinamikus feladatokat kellett végrehajtani. Nagyon tetszett ez is. A torna új dimenziója nyílt meg ezáltal. Itt azonban van még egy feltétel, mégpedig az, hogy a viszonylag kicsi tornateremben csak akkor alkalmazható, ha rajtam kívül legfeljebb 2 ember tornázik éppen. Különben nem férünk el. Tegnap szerencsém volt, minden feltétel adott volt a jó munkához. 

Este még letekertem 23 km-ert, valamint résztvettem az első 60 perces kocogós edzésemen is. Erről majd csak a jövő héten tervezek írni.

Megadatott a lehetőség, hogy Székelyföldön járva részt vehessek az egyik nagy székely ünnepen, az "Ezer Székely Leány Napján". 

Az Ezer Székely Leány Napja a székely népviselet, néptánc és népzene évente megszervezett hagyományőrző találkozója, amelyre rendszerint július első szombatján kerül sor Csíkszeredában. Az évről évre megrendezett találkozó lehetőséget teremt a székely népviselet és népművészet értékeinek bemutatására, megőrzésére, népszerűsítésére. Az 1931-es első rendezvény után néhány évig még sikerült megszervezni a találkozókat, majd 1990-ben elevenítették fel újra, megőrizve eredeti hagyományápoló szerepét.

Fantasztikus volt megtapasztalni ezt az életérzést, ezt a hangulatot. Hazatérve olvastam pár cikket a rendezvényről és találtam két videofelvételt is. Örömmel osztom meg veled ezeket a beszámolókat. A főterén zajló eseményeket itt, a polgármester úr nem mindennapi megnyitó beszédét pedig itt lehet megtekinteni egy-egy 6-8 perces tudósítás formájában. Érdemes kattintani és megpróbálni megérezni mindazt, amit csak lehet innen a távolból. Meggyőződésem egyébként, hogy magyar identitásunk megértéséhez, megéléséhez szüksége van minden itthon élőnek arra, hogy legalább élete során egyszer részt vegyen egy székelyföldi rendezvényen.

A program második része fent volt a nyeregben. Csíksomlyóról gyalog tettük meg az utat felfelé. Nem volt könnyű menet, de a térdem jól vizsgázott. Lefelé viszont adódtak problémák. Akkor nem a meredek, hanem a lankásabb úton jöttünk és alaposan elfáradtam, többször fájdalmat is éreztem a laza és bizonytalan talaj miatt. Ilyenkor meg- megállva kezeltem a helyzetet, és csak kicsit maradtam le a csoporttól. A túra jó volt arra is, hogy az elméletben megtanult fotós tudományomat gyakoroljam. Itt szeretnék megosztani két képet, mely igazán közel áll hozzám. Mindkettő a Békás-szorosnál készült. Az elsőnél a legnagyobb sikerem az, hogy sikerült a víz mozgását elmosni a hosszú záridő és a legkisebb blende alkalmazásával ISO 100 mellett. Kis utómunkát követően elértem a hatást amit szerettem volna. A kép nagyítható, koncentrálj a vízre!

A másik kép szintén a Békás-szorosban készült, ezt a kompozíció miatt illesztettem be:

Kerékpáros futásteljesítményem időarányosan egész jó úton halad, már 56%-on, azaz 359 km-nél tartok.

Nagyon rákaptam a tekerésre. Tetszik ez a sport. Ezen a héten a 10 km-re lévő munkahelyemre is azzal járok. Ma reggel, mikor kinyitottam a szemem, észrevettem az égen az esőfelhőket, de azok sem tudtak elriasztani, bárhogy is magasodtak oly komoran elém. Időben indultam - esőkabátot azért felvettem - és új rekordot állítottam fel! Ebben szerepet játszott a szélcsend, a kisebb városi forgalom valamint az esővel történő versenyfutás lehetősége is.

Ezzel már ott tartok, hogy vállalt távolság 38%-a teljesítve van a rendelkezésre álló időkeret 28%-a alatt. Szerintem ez egész jó jó arány. :-)

Tegnap már jelentkezett az úszásoktatóm is, hogy ideje lenne megkezdeni a tanulást. Hamarosan erről is írok, de előbb indul a kocogás.

Jól megy a tekerés. Egyhuzamban 12 km, egy nap alatt 30 km eddig a csúcs. A kitűzött cél 16%-a már teljesítve van.

Itt látszódnak a részletek:

A lényeg, hogy nincs fájdalom, a térdem nem kattog, nem szúr és nem is dagad be a terhelés hatására. Bízom benne, hogy az Isten kegyelméből ez így is marad. A kerékpárra felszállás és leszállás még komoly figyelmet igényel, de meg tudom oldani. Az eddigi edzések során (10 db) szinte végig tudtam tartani a 20 km/h feletti átlagot. Itt egy ábra ami a sebességet és a terepszint változást is jól szemlélteti - a tegnapi tekerés eredménye - átlagsebesség szempontjából az eddigi legjobb és a karakterisztika is már jellemzőnek tekinthető:Úgy érzem,hogy napokon belül itt a következő mérföldkő, melynek címe: Kocogás sík és egyenletes felületen egyenes vonalban.

Olyan gyorsan telnek a napok! Elmondhatom, hogy a hétköznapjaimat szinte már alig befolyásolja a lábadozásom. Járásképem letisztult, a haladási sebességem is normális, bár ha sietni kell gyalog valahová, akkor még nem az igazi. A gyógytornákon elhagytuk a szőnyeges gyakorlatokat, elhagytuk a súlyokat. Ma már végig a keményebb tappancsokon állva kell végeznem a munkát. Jól megdolgoztatnak, többször is előfordult, hogy másnapra izomlázam keletkezett. Egy gyakorlat általában 10-12 vagy 15 ismétlésből áll, attól függően, hogy mennyire vesz igénybe. Fontos a helyes testtartás, ebben segítenek a képzett gyógytornászok valamint a terem egyik falán levő nagy tükör. Jól megy a lépcsőzés, egyszer-kétszer felfelé már vettem kettesével is őket. Hetente két-három alkalommal látogatom a gyógytornás alkalmakat, általában a tornateremben kezdek és 35 perc után kerülök a masszírozó ágyra. A masszírozás során sikerült fellazítani azokat a letapadásokat, melyek a combizomban illetve az térdízület belső oldalán voltak leginkább. A fájdalom érzet fokozatosan szűnt meg és mára eljutottunk oda, hogy kifejezetten jó érzés volt a térdkalács és környezetének átmozgatása. Most úgy érzem, hogy még két alkalom lesz, azután ez a gyógymasszázs sorozat befejeződik. Masszázs után irány a fizioterápiás teremben a tens kezelés, melyből ha időm engedi kettőt, ha nem akkor egyet szoktam igénybe venni. Ez már a lazítás időszaka, és az e-mailek olvasása.

A mai nap újabb mérföldkőhöz érkeztünk! Megtettem az első kilométereket kerékpáron, itt a kis falumban Helvécián. Itt a térkép arról, hogy merre jártam a 6 km-es túrám során:

Fantasztikus érzés volt! Ismét érezni a szabadságot, ebből a perspektívából szemlélni a világot. Már nagyon hiányzott! Ezúton is köszönöm Gyurinak a "home-trainert", amit kölcsönadott, hogy itthon is nyeregben érezhessem magam. Igazán jó szolgálatot tett, egy hónapig használtam, de most már irány az utca, irány a szabadság! Ezzel tehát kezdetét vette a 640 km-es küldetés, melynek a teljesítésére még 93 napom van. A teljesítés követésére a Runkeeper alkalmazást használom, onnan mentettem le ezt a képernyőt is:

Az adatokból jól látható, hogy közel 20 km/h átlagsebességgel tekertem. Ez meglepően jó adat, mert rosszabbra számítottam. Most úgy érzem, hogy holnap már két kört fogok menni!

Jól haladok a fotózással. A múlt hétvégén esküvőn voltunk, ahol bőven volt alkalmam gyakorolni. Kata lányom különösen jó modellnek bizonyult, sok szép és érdekes felvételt tudtam róla készíteni. Az egyik kedvenc képemet ide becsatolom nagyítható formában. A hozzáértők kedvéért a kép készítésének paraméterei (Nikon D5500 + Sigma 18-35 /f1,8; ISO 100; f 3,5; 1/125 s; Zoom: 35 mm)

A héten újabb felajánlást kaptam. Kálmán – a nyugdíjas szomszédom – érzi úgy, hogy szívesen segítene az őszi formába hozásban a teniszpályán. Régen játszott, de akkor hetente háromszor is. Az utóbbi időben viszont nem. Teniszes ügyekben is szépen alakulnak az ajánlataim. Most úgy érzem, hogy a nyaralás után - augusztus végén - el tudom kezdeni a labdás gyakorlásokat.

Jól haladnak a dolgok. Az utóbbi 10 napban nagyon sokat fejlődtem, mind a nyújtások, mind a hajlítások területén. Érzem, hogy jól megy a lépcsőzés, szebben megy a járás, és az is eredmény, hogy az SZTK feljárón már három nyugdíjast meg tudtam előzni. Ilyen még nem volt ebben a gyógytornás periódusban. Egy hete volt a torna végén az az esemény, amelynek elsősorban tulajdonítom az állapotom jelentős javulását. Konkrétan megnevezve így hívják: Proprioceptív neuromuscularis facilitáció, rövidítve PNF

A PNF a manuális terápiának egy olyan része, mely kombinálja a gyógytornász által végzett, a beteg számára passzív és a páciens által végzett aktív elemeket. A PNF különösen izomerősítésre, stabilitás és állóképesség fokozására, koordinációs készség fejlesztésére, mozgásterjedelem növelésére szolgál.

Az én esetemben a mozgásterjedelem növelése volt az elsődleges cél.

Ez úgy történt, hogy a torna végén hason fekve úgy kellett elhelyezkednem a szőnyegekből rakott ágyon, hogy a lábaim térd alatt kilógjanak, lelógjanak a szőnyegről (alátámasztás nélkül legyenek). Ezt követően a gyógytornász által ütemezettek szerint kellett ellent tartanom, majd ellazítanom (többször egymás után), majd a végén pedig nekem is a teljes nyújtás irányába kellett erőt kifejteni. Nagyon fájt az a pillanat, amikor visszaengedtük a lábam, de megérte. Már a tornáról kifele jövet éreztem a mozgástartomány bővülését, melyet elsőre nem is gondoltam volna. Azóta volt még két alkalom mikor ismételtünk, és az utolsó esetben már sokkal jobban bírtam és a fájdalom is jelentősen csökkent.

A másik kezelés - melynek szintén nagy jelentősége van - a gyógymasszázs. Frissen műtött érzékeny területek masszírozására tessék gondolni, ne pedig az úgynevezett "wellness-relax" masszázsra. Komoly szakmai munka ez is, és minden elismerésem azoké, akik ezt munkát napi rendszerességgel végzik. A páciens részéről itt is szükség van a komoly fájdalomtűrő képességre, melyből nálam azért az átlagosnál kevesebb található meg. 

Ma ismét mértem hőmérséklet különbséget (előzmények itt). Tapintásra szinte már alig érzem az eltérést, de a mérés azért még mindig kimutatja, hogy a műtött térdem 1,5 fokkal melegebb, mint a másik. Szóval a szervezet aktívan dolgozik ezen a területen is.

Fél szemmel követem a dunaújvárosi válogatott kézilabdakapus Triffa Ágnes felépülését is. Őt azon a héten műtötték szintén elülső keresztszalag szakadással, amikor engem. A lábadozás hatodik hetében járt nála a helyi TV stáb egy interjúra, melyet itt lehet megtekinteni:

Látható és hallható, hogy a profik, azok profik és ebbe az is beletartozik, hogy a nap 24 órája Ágnes tervszerű felépüléséről szól. Belepillantva ebbe a rehabilitációs folyamatba biztos vagyok benne, hogy szeptemberben már a kézilabda kapuban fog állni. Nekem ugyan nincs naponta hat-nyolc órám a rehabra, de céljaim ettől függetlenül változatlanok mindannak ellenére, hogy már csak 110 nap van hátra. Ez egyre meredekebben hangzik, főként a 640 km kerékpározás kapcsán, de nem adom fel!

A mai bejegyzést már úgy írom, hogy eltelt a műtét óta szép kerek 60 nap! Megállapíthatom ismét, hogy "Rohan könyörtelen az idő, vele századok s ezredek..."

A lépcsőn közlekedés lefelé darabos, felfelé egyenletes. Ez abból adódhat, hogy amikor lefelé irányba lépek, akkor a bal lábam még nem erős annyira, hogy egyenletes mozgással tartsa meg a testsúlyom. Május elsején elgyalogoltunk a majálisra és onnan hoztuk haza a babgulyást. Oda-vissza ezer méter lehetett a távolság. Megszenvedtem, de teljesítettem. A tempóm még messze elmarad a régitől és ha siettetni szeretném, akkor érzem is a bizonytalanságot.

Nem szeretem, ha mögöttem jönnek. Kifejezetten zavar. Ilyenkor inkább mindig félreállok, megvárom, míg a gyorsabban közlekedők elém kerülnek. Valószínű, hogy attól tartok, hogy rámlépnek, vagy megakasztják a bokáimat, mint a focimeccsen régen. Akkor van ciki, amikor mindenféle udvariassági vagy egyéb ok miatt engem akarnak előre engedni. Ilyenkor igyekszem gyorsan leszögezni, hogy én ráérek, tudok várni, csak haladjanak szépen előttem!

A gyógytornákon a helyzet a következő:

1. Súly került a lábamra (2,5 kg)! Ezzel indítunk, a szőnyeges emelő gyakorlatok így nehezedtek. Lábemelések, "V" betűk, "A" betűk rajzolgatása, levegőben megtartás, lassú visszaengedés, oldalról középre és vissza, négykézláb hajlítások és nyújtások, stb...
2. Öt-tíz perc szőnyegezés után megyünk a bordásfalhoz. Kapaszkodva guggolás, többféle verzióban. 
3. Legutóbb súllyal a lábamon is sétáltam, mert ez is segíti a nyújtást. Érdekes érzés, de túl nagy lendülettel nem szabad csinálni.
4. Van, amikor bordásfalban kapaszkodás nélkül végzem a gyakorlatokat és hamarosan már a bizonytalan tappancsokra kell majd ráállni a tükör előtt.
5. Combizom erősítésére csinálom azt a gyakorlatot is, amit a tanárok büntetésként alkalmaztak régen az általános iskolában, tesiórán. A falnak félig behajlított térdekkel támaszkodni úgy, hogy a hátad végig a falhoz érintkezik. Egyelőre egy percet kell így kibírni, de ez az időtartam növekedni fog.

Május elseje tiszteletére üzembe helyeztem a "home trainert" és a saját kerékpáromon tekerhettem. Nagyon jó érzés volt, itt egy kép róla: 

Készítettem egy videót is aznap, melyben a járásképet és a kerékpározást mutatom be. A videóban rögzítettem néhány guggolási gyakorlatot, ahol van egy kis érdekesség: A műtött térdemnél van egy hely, ahol hirtelen kidudorodik valami, majd néhány pillanattal később olyan az érzés, mintha egy vákuum keletkezne és azt a valamit beszippantaná. A felvételen jól látszik ez is 00:30-tól: 

A jelenség okát még nem tudom, de várom már, hogy megszűnjön.

Ma anyák napja van. A mai igében olvastam ezt a nagyszerű írást, e jeles nap kapcsán: 

"Amikor Isten a nőt teremtette, késő estig dolgozott a hatodik napon. Egy angyal arra járt, és megkérdezte: Miért töltesz annyi időt ezzel a teremtménnyel? Az Úr azt felelte: Látod mennyi mindennek kell megfelelnie? 18 ezer mozgó alkatrésze van. Működnie kell csupán maradék ételeken és kávén is. Csókjával bármilyen betegséget gyógyítania kell a törött lábtól, az összetört szívig... és hat pár karja lesz. Hat pár karja? - döbbent meg az angyal. De hisz az lehetetlen! Az igazán nagy kihívás, hogy az anyáknak három pár szem is kell - mondta Isten. Két szeme átlát az ajtókon, kettő hátrafelé néz, hogy azt is meglássa, amit mások nem látnának, másik kettővel pedig azt a gyermekét nézi aki elszúrt valamit, és szavak nélkül is azt mondja neki: megértelek és szeretlek. Uram, szerintem tarts egy kis szünetet... majd holnap folytatod. Nem lehet - mondta Isten, már egészen közel vagyok ahhoz, hogy hozzám hasonlóvá formáljam. Már képes arra, hogy meggyógyítsa magát, ha beteg, jól tud lakatni egy egész családot mindössze fél kiló vagdalt húsból, és el tudja érni, hogy egy kilenc éves gyermek nyugton maradjon a zuhany alatt. Az angyal megérintette a teremtményt: De Uram ez a lény olyan puha! Igen, de ugyanakkor erős is - mondta Isten. El sem tudod képzelni, hogy mi mindent kibír egy anya! Gondolkodni tud? - kérdezte az angyal. Nemcsak gondolkodni, de érvelni és egyezkedni is - válaszolta az Úr. Az angyal megérintette a nő arcát: Uram úgy tűnik, hogy a teremtményed ereszt. Nem ereszt - javította ki Isten az angyalt, ezek a könnyek. Mik azok a könnyek és mire valók - kérdezte az angyal. A könnyek fejezik ki örömét, bánatát, fájdalmát, csalódottságát, magányosságát és büszkeségét. Uram, zseniális vagy!

Ma láttam ezt a négy perces videót az "Egyperces Motiváció sorozat"-ból:

Nicholas Vujicic a főszereplő szerb emigráns szülők gyermekeként született Ausztráliában. Édesanyja, Dushka betegápoló, édesapja, Boris Vujicic pedig lelkész. Két testvére van. Születésekor derült csak ki, hogy az úgynevezett tetra-amelia szindrómában szenved, vagyis karok és lábak nélkül jött világra. Bal lába helyén csupán két lábujj van, amelyek segítségével ma már tud boldogulni a mindennapokban. A szülőket először sokkolta Nick állapota, ám hamarosan kiderült, hogy súlyos fogyatékosságától eltekintve gyermekük életképes. Így mindenben támogatták őt, hogy minél önállóbb életet tudjanak biztosítani neki.

Sok gyakorlással és akaraterővel megpróbálta megoldani a mindennap előtte tornyosuló feladatokat. Két lábujjának segítségével megtanult írni, gépelni, a számítógépet használni, fésülködni, fogat mosni és borotválkozni. 

17 éves korában kezdett prédikációkat és előadásokat tartani iskolákban és egyházi rendezvényeken. Mára a világ minden táján tart telt házas előadássorozatokat, létrehozta saját nonprofit szervezetét (Life Without Limbs), könyveket jelentet meg és filmeket forgat. Forrás és még több információ: Wikipédia

Belegondoltam, hogy én milyen sokszor aggódom, kesergek, még az is előfordul, hogy sajnáltatom magam. Úgy érzem, hogy ez a négy perc egy időre ismét helyretett. És Téged?

Most már úgy fogalmazok, hogy "gyorsan telik az idő". Ezen a héten voltam "hat hetes" műtött. Vártam ezt a pillanatot és tényleg sokkal jobb minden! Teljesen elhagytam a térdgép (ortézis) használatát, az első 1-2 nap bizonytalanságai elmúltak, jóleső érzés nélküle jönni-menni. Naponta szobakerékpározom 10-12 percet, de egyelőre ellenállás nélkül. Volt amikor éreztem kattogást, volt amikor nem mindenütt esett jól, de soha sem erőltettem. A gyógytornákon is "keményedik" a helyzet, megkezdődtek a nyújtott lábemelések a combizom erősítése érdekében. Tegnap például hanyatt fekve, nyújtott lábbal, szép nagy betűket rajzolva kellett leírni a nevem. Vicces a gyakorlat, de fárasztó is egyben. Volt, hogy beremegett a combizom. Örülök, hogy nem kaptam szüleimtől harmadik nevet! A bordásfal mellett is gyakorlatozunk, például bele guggolni 90 fokig úgy, hogy a térd előre ne mozduljon illetve a műtött láb is 50% körüli terhelést kapjon. Ezek a gyakorlatok kezdenek izzasztóak lenni, és ez még csak fokozódni fog. Eddig főként nyújtásról, hajlításról enyhe fájdalmakról tudósíthattam a tornateremből, most már inkább teljesítmény központú izomtérfogat növelésről, mely ugye itt sem jár izzadság és kemény munka nélkül. Két gyakorlat között pihenésképpen "sétakép" (járáskép) optimalizálás folyik szakértő gyógytornász és a tükör jóvoltából.

Tegnap előtt megkezdődtek az elektromos kezelések is (lásd a fenti képen). Szakmai megfogalmazásban a "szelektív ingeráram kezelések?", rövidítve "TENS". Nem más, mint az áram alkalmazása arra, hogy az izmokat munkára bírja. Kétszer 15 percig tart egy ilyen akció, először a térdemhez van közel mindkét tappancs (lásd a fenti képen), majd pedig a második esetben a combizom két végére kerülnek át. Az első egy-két ütem kivételével a többi már nem kellemetlen. Egyedül azt a 4 pillanatot nem szeretem (utálom), amikor leválasztásra kerül a ragtapasz és a 44 nap alatt végre visszanőtt szőrszálaim ismét gyérítésre kerülnek. Itt látszik a tappancsok nyoma, közvetlenül a kezelés után:

A héten befejeztem a Federer köny olvasását. Köszönöm Istvánnak, hogy kölcsönadta, mert így a svájci Roger Federer lett a kedvenc teniszjátékosom! Lehet, hogy van aki kinevet, de az életrajzi könyvét végigolvasva több hasonlóságot is felfedeztem kettőnk között!

Az alvásminőségben is végre eljött a jelentős javulás időszaka! Arra jöttem rá, hogy az ágyban alvás közben végzett természetes forgolódó, rotációs mozgások okozta fájdalom és diszkomfort érzet volt a ludas ezen a területen. Manapság már simán, kötetlenül fordulok, és csak nagyon ritkán, felszínesen ébredek fel éjszaka arra, hogy valahol fáj, vagy húzódik vagy kényelmetlen. Bízom benne, hogy további javulás vár rám.

Szerdán megkaptam az utcai kerékpáromra szerelhető trainer készüléket. Még egy-két hét és kipróbálom!

A mai napon a gyülekezetben tíz percben összefoglalhattam a történetem. Ide kattintva lehet megtekinteni, a 11. perctől kezdődik. A benne hivatkozott 02.18-i rendezvény pedig itt érhető el (címe: Egy este Szency Sándorral).

A rehabilitációs programban újabb mérföldkőhöz érkeztem: Ma először tekertem a szobakerékpáron! A legkisebb - szinte nulla - ellenállással, egyenletesen. A cél az volt, hogy a mozgás folyamata rögzüljön. Ez még nem erősítés, hanem inkább csak "bejáratás". Az elején éreztem, hogy húzódik a hajlításoknál, de ez gyorsan elmúlt és egy kényelmes, szinte várt állapot alakult ki melyben nagyon jól éreztem magam. Így, első alkalommal 10-12 percet tekertem. Elhatároztam, hogy naponta folytatom ezt a gyakorlatot. Tegnap sokat voltam kint a kertben, bizonyos házmunkából a "magam módján" kivettem a részem, másnap volt is izomlázam itt-ott.