Ma egy hete műtöttek. Milyen sok minden történt is azóta! Most visszapörgettem a naplóbejegyzéseket az elejétől. Döbbenetes, hogy milyen gyorsan tudnak változni a dolgok körülöttünk.

Nagyon jól aludtam! Azt hiszem, hogy három hét után először. Ebben nagy szerepe volt a tegnapi gyógytornán tanultaknak, konkrétan a hasra fordulás kivitelezésének. Az éjjel többször is ment, fájdalom mentesen.

A mai (7. nap) gyógytorna hajlítógép paraméterek: 100 fok - 105 fok - 110 fok (3 x 10 perc)

Tornaterem: Újabb mérföldkőhöz érkeztünk! Biztosan nehéz lenne kitalálni, ezért inkább leírom: hason fekvésből négykézlábra "álltam". Ezt sem gondoltam volna, még ma reggel sem. Napról, napra erősödöm!

Mai lelki útravaló házasoknak: "Amikor az "én" országáért élünk, ... akkor döntéseink ennek az országnak céljait szolgálják. Az a házasság, ahol mindkét ember a saját országát szolgálja, végül véres csatában fog végződni..." Teljes anyag: Itt. Kívánom, hogy ezt a csatát Mindenki elkerülje!

Foglalkoztat egy gondolat tegnap óta. A térdkaláccsal (patella) kapcsolatos. Mióta itthon vagyok, több emberrel találkozom, beszélgetek velük, érdeklődöm, visszajelzéseket hallgatok meg. Akár személyesen, akár telefonon. Többektől megkérdeztem, - akikről tudom, hogy olvasták, vagy olvassák a bejegyzéseimet - hogy megfogták-e vajon a blog olvasása közben a térdkalácsuk alsó részétől induló vastag ínszalagot, az úgynevezett "Patella ínt". Ez az utalás a március 6-i pénteki bejegyzésben volt a "lábgépes" kép alatt. Kitalálod, hogy eddig hány emberrel találkoztam, aki kitapintotta a saját lábán az olvasottak hatására a patella ínt? Eddig még nem sikerült találnom senkit. Vajon miért?

Kíváncsiságból ide beszúrok egy szavazást (tetszik ez a blog szerkesztő motor), és én magam is izgatottan várom az eredményét.

Kell, hogy legyen valami oka e jelenségnek! Eszembe jut az idő múlásával kapcsolatos kis videó, amit szintén "belinkeltem" a múlt héten. Csak 187 másodperc és nagyon elgondolkodtató. Oké, elismerem, hogy ez is egy válasz: "Viktor ágyban fekszik, nagyon ráér gondolkodni. Én dolgozom, rohanok, nincsen időm "tipi-tapizni", meg videókat nézegetni a neten!". Lehet, hogy ez is igaz. Ma már hallottam egyébként egy egész jó megközelítést, de még pár napig érlelni szeretném magamban és csak azután megosztani. Ha valakinek van gondolata ebben a témában, írjon bátran. Én ráérek elolvasni. :-)

Ma beszéltem a tenisz edzőmmel, Misi bácsival. Nyugtatott, bátorított és volt egy jótanácsa is számomra: "Te most ne a tenisszel kínozd magad gondolatban. Majd ha visszaerősödik a lábad, ismét játszani fogunk!". Elfogadom, megígértem.

A mai gyógytornán 90 fokkal indítottuk a gépet, a végén 100 fokkal ment simán a hajlítás. A gépezés után az ágyon jöttek a következő, még kímélő gyakorlatok, de ismét elérkeztünk egy mérföldkőhöz. Ez pedig nem volt más, mint a hasamra fordulás! Fantasztikus érzés volt ismét innen szemlélni a világot. Bízom benne, hogy a alvásminőségre is pozitív hatást fog gyakorolni. Igazán rám fér már. Szóval hason fekve végezve pár gyakorlatot a mérleg negatív előjelű serpenyőjében mindössze a varatok miatt érzett szúró fájdalom volt, de ez elenyésző ahhoz képest amit maga ez a perspektíva - mint élmény - okozott. Hason fekve a hajlítás szinte 80 fokig működött önerőből. Ezzel is elégedett vagyok. A gyógytornák során azonban nem csak hasznos testgyakorlatokat lehet tanulni. Tegnap például ismét megtanultam azt, hogy "inkább 5 perccel korábban, mint 1 perccel később!" pedig ezt Édesanyám kicsi koromban hányszor elmondta! Ma pedig megtanultam azt, hogy "rágógumival a szánkban nem tornázunk!" (főleg nem hanyatt fekve).

A tegnapi dolgok kapcsán még szeretnék valamit megírni. Főként a lábadozó sorstársaim érdekében. Tegnap is nagyon motiváltan - igaz pár perc késéssel - érkeztem a gyógytornára. Utána "beugrottam" a munkahelyemre, a postára, izegtem-mozogtam egész délelőtt. Szóval nem a korábbi napok intenzitása szerint mentek a dolgok. Ennek meg is lett az eredménye. Kora délután már nem voltam jól. Fájt, sajgott, lüktetett és érdekes módon még a torkom is elkezdett fájni. Mintha náthás akarnék lenni. Lázat is mértem, azután bevettem egy cataflam gyógyszert, jeges zacskókat tettem a térdemre és ledőltem. Mikor este a család megérkezett, felkelés után intenzív fájdalmaim voltak 5 percig, azután rendbe jött minden. Azt hiszem, hogy a fokozatosságra oda kell figyelni. 7. tanulság: Ne siettesd a felépülést, ne akarj túl gyorsan haladni!

Ma délután voltam az első kontroll vizsgálaton. Jó volt ismét találkozni Gergővel a focistával, Károllyal a birkózóval. Összesen hatan voltunk a váróteremben, volt egy jó fél óránk beszélgetni. 4 "térdes", 1 "vállas", 1 "kezes" páciens. Meghallgatva és látva mások mozgását hálás lehetek a Jóistennek az előrehaladásomért, pedig én voltam a legfrissebb műtött, életkorban meg a legidősebb (a térdesek között).

Sorra kerültem és már rutinosan foglaltam helyet a vizsgáló asztalon, megszabadítottak a kötésemtől és akkor készítettem ezt a fényképet:

Doktor úr elégedett volt a látottakkal, a kisebb varratokat el is távolította. Ezután megnyomogatta és több, mint két fecskendőnyi folyadékot tudott eltávolítani (a kép még a "lecsapolási akció" előtt készült). Igazán megkönnyebbült érzésem volt utána. Megkaptam a jóleső "Csak így tovább!" üzenetet és már jöhettem is haza. Következő kontroll és a varratszedés egy hét múlva lesz.

Változtattam a bejegyzések számozásán, hogy jobban követhető legyen. Bárhogy is osztottam vagy szoroztam, az idő szempontjából három perspektívát is vezetni szeretnék. Az első az, hogy a balesettől mennyi idő telt el. A második - ami szerintem sok lábadozónak leginkább számít - a műtéttől eltelt idő, napokban kifejezve. A harmadik - ami meg leginkább szerintem nekem fontos - a kitűzött célok teljesítéséig hátralévő napok száma (ez utóbbi kettő összegének mindig 180-at kell kiadnia). A jövőben ezeket az alcímben fogom szerepeltetni, míg jobb megoldást nem találok.

Otthon, édes otthon! Tényleg jobban gyógyul a beteg a saját ágyában, szerettei között. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy ismét itthon lehetek! Érzem, hogy napról-napra, óráról-órára erősebb vagyok. Jó dolog, hogy nincsen gipsz, nem kell várni a csontok meg egyebek összeforrására. Gyakorlatilag a mozgásbeli kötöttségemet két korlát határozza meg számomra. Az egyik a fájdalomtűrő képességem, a másik pedig az, hogy mennyi fizikai erőt tudok csoportosítani az egyes izmokba. Jó érzés, hogy családtagjaim azonosultak a céljaimmal, drukkolnak, támogatnak mindenben, de nem kívánnak asszisztálni egy "kényelmes rehabilitációs programhoz". És igazuk is van. Renátától, a kórházi gyógytornásztól megkaptam a lapot, hogy milyen feladatokat kell itthon elvégezni. Csinálom is, amikor csak eszembe jut és a helyzet alkalmas rá. Az egyik első alkalommal például Zsombor fiam olvasta fel, hogy mi a gyakorlat, Kata lányom meg számolta egyesével a gyakorlatokat (mindenből 10-et csináltunk). Nagyon cukik voltak! A gyógytorna szempontjából szükséges fájdalomkorláthoz még annyit tennék hozzá, hogy a kórházban kapott gyakorlati leírás első oldalának alján ez a szöveg van: "...a gyakorlatokat fájdalomhatárig, illetve egy kicsit azon túl kell elvégezni..."

Az éjszakák jobbak, de ez még nem az igazi. Hasra még nem tudok fordulni és ez nekem nagyon hiányzik. Viszont az álmaim már kezdenek normális kerékvágásba kerülni. Első itthoni éjszaka már álmodtam arról, hogy futok. Azután az álmomban "eszembe jutott", hogy friss műtöttként nem kellene a Kodály iskola mellett nekem futkározni, ne kockáztassam a főorvos úr kiváló munkáját! Egy másik álomképben pedig a (fotós) Péter barátomat tanítottam teniszezni. Épp a helyes csuklómozgást gyakoroltuk. Megmosolyogtató igaz? Most, hogy leírom, én is mosolygok magamon.

A tegnap reggeli "hasbaszúrással" megvártam a fiaim figyelmét is. Nem kínozni, dramatizálni akarom Őket vagy a helyzetet - ne vessetek meg érte - pusztán szeretném, ha a tanulságokat ők is le tudnák vonni. Az ember nagyon sok dologra képes, ha azonosul a céllal, és kitartóan végig akar menni az úton. És ezt nekik is tudniuk kell! Ha üzenhetnék a mai serdülőkorú fiúknak és lányoknak, akkor az üzenetem két legfontosabb része az emberi kapcsolatok tudatos építése és ápolása, valamint a kitartás és elkötelezettség gondolatai köré csoportosulna. Bízom benne, hogy lesz rá lehetőségem - formális keretek között is - a fenti értékek megvilágítására ebben a célcsoportban.

A vasárnapi Istentiszteletet a neten követtem. Köszönöm, hogy ismét kaptam imatámogatást. Aki kíváncsi a prédikációra, meghallgathatja itt. 

A végén volt egy aranyos kisfilm házasoknak, hét percben. Az a címe, hogy "A szenvedélyes házasság titka". Érdemes megnézni, kattints ide! A szervezetről és a kurzusokról itt lehet tájékozódni: Katt ide!

Jönnek a visszajelzések a blogról. Megérkezett Tamás sítársamtól a személyi javaslata az úszásoktatóra is. Hamarosan sorra fog kerülni, ezúton is köszönöm Tamás!

Ma volt az első gyógytornám Kecskeméten. Több, mit harminc percet tudtam gépezni. Elértük a 96 fokot a hajlításban, mely a terveimnek megfelelő érték (szombaton 80 fokig, pénteken 60 fokig ment). A gépezés után a szőnyegen következett még néhány gyakorlat és már mehettem is. Hazafelé a "kispostán" megálltam felvenni egy ajánlott levelet. Kikászálódva a kocsiból bemankóztam, majd beálltam a sor végére, a 4. helyre. Mikor végzett az aktuális ügyfél, az előttem lévő két idős asszony megbeszélték, hogy előre engednek engem, mint mozgásában korlátozottat. Mosolyogtam, elfogadtam, megköszöntem. Érdekes érzés volt. A postás hölgy egyből azzal kezdte, hogy "már megint focizott?" Biztosítottam, hogy nem. "Síeltem!"

Ketten maradtunk Csabával, akiről kiderült, hogy nemcsak villanyszerelő, hanem elektrikus végzettsége is van és egy nagy cégnél dolgozik. Jókat beszélgettünk, az osztály nagyrészt kiürült, alig maradtunk páran a pénteki nap végére. Este megnéztünk egy filmet, aztán megkaptuk az éjszakai gyógyszereket, jeges tasakokat és ledőltünk. Azt vártam, hogy nagyon jót fogok aludni, de nem így lett. Nem volt kényelmes sehogy és hol a párna, hol az ágy, hol az álmatlanság gátolt meg az alvásban. Na mindegy, valahogy reggel lett és ez a lényeg. Hajnalban még álmodtam is, de nem volt egy szép álom... (mentem éppen a kedvenc motoros boltomba, de nem engedtek be az ajtón, pedig láttam, hogy bent vannak...).

Reggel hatkor tettre készen ébredtünk mind a ketten! Az anyagcsere folyamataim végre teljes mértékben helyreálltak. Pakolás, szokásos lázmérés, és a kötelező hasba szúrás következett. Ezután - ahogy terveztem - megborotválkoztam! De jó érzés volt ismét, két lábon állva, és tükör előtt!

Szépen, frissen, jókedvűen és "ápoltan" hazatérni. Már csak ez járt a fejemben. Nagyon hiányzik a családom. Még néhány óra, és velük lehetek. De jó lesz!

Csabával nagyon jó beszélgetésünk alakult ki, míg vártuk a reggeli vizitet. Párkapcsolatokról, kommunikációról, az élet nagy dolgairól beszélgettünk. Jó érzés, hogy sok mindenben hasonló módon látjuk az életet. Mindketten érzékeljük azt, hogy ömlik ránk a szükségtelen információ, gerjesztik az emberekben az irigységet, a feszültséget és ez a munkahelyi és családi közösségek rovására is megy. Mi mindketten úgy gondoljuk, hogy küzdeni kell ez ellen, mert van másik út is. Párkapcsolati témában a Mark Gungor előadás sorozatát ajánlottam neki. Bízom benne, hogy kedves feleségével közösen fogják végignézni. A videó itt érhető el, Neked is ajánlom! Nyugodt körülmények között, közösen szükséges megnézni és azután megbeszélni a hasznosítható információkat. Ha ez megvan, léphetünk a következő szintre. Ehhez is vannak ajánlataim, ha valakit érdekel, írjon bátran!

Megjött a főorvos úr. Megdicsérte a tapasztalt állapotokat (a sebre és a környezetére gondolt), majd 3 (!) fecskendőnyi folyadékot szívott le a térdemből. Jól viseltem. Kis idő után - ahogy azt Csaba, a szobatársam is mondta - megkönnyebbült érzésem lett azon a részen. Doktor úr támogatja otthon a napi 4-szeri jegelést, a bioptron lámpa alkalmazását, a gyulladáscsökkentő szedését és vár vissza kedden kontrollra. Főorvos úr szimpatikus ember. Nekem nagyon bejön. A kommunikációja, a fellépése, a mozgása, a tekintete. Ez is jó érzés! Eddig, mikor találkoztunk, mindig "rendes" (férfias) kézfogással köszöntöttük egymást. Nekem ez is számít, bár lehet, hogy másnak kevésbé. Míg csapolta a folyadékot, addig rákérdezett arra, hogy honnan ismerem Szilárd barátomat az Ő kollégáját, aki itt idegsebész. Nagyon dicsérte, mint kollégát, mint "igazi rendes és jó embert". Lehet, hogy még nem is írtam, de Szilárd meglátogatott a műtét napján vagy a másnapján (érdekes, hogyan összefolynak már a napok). Kiszúrta a nevem a műtéti listán, ellenőrizte Édesanyám nevét (innen már 100%-ban azonosított) és már jött is látogatni. Ezúton is köszönöm neki.

Kilenc órakor meghozták a térdhajlító gépet. Ez most másik darab, ennek működött a vezérlője. 40 fokkal indítottam, harminc percet dolgozott. Az utolsó fordulóra 80 fokot tudtam elviselni. Hát nem 115, de előrelépés a tegnapi 60-hoz képest. Na majd hétfőn folytatom. Ez látszik gépezés közben:

9:50-re megjött Apu, megkaptam a papírokat, érzékeny búcsút vettem Csabától és a nővérektől.

Arrivederci Fehérvár!

Reggeli után megvolt a séta a mellékhelyiségbe és vissza. Ismét sokat javultam. Le is tehetem a földre a lábam és ez nagyon jó érzés. Elterveztem, hogy holnap még borotválkozni is fogok. Séta vissza az ágyhoz, majd megjött a mozgatógép! A gép dolga az, hogy szépen lassan, kíméletesen elkezdje a térdizület üzemszerű mozgatását. Az első nap célja, hogy elérjük a 0-tól 60 fokig tartó mozgástartományt. Renáta a gyógytornász javasolta, hogy a 40 fokos lépcsővel kezdjem. Érdekesség, hogy a gép automata funkciója meghibásodott, valószínű, hogy egy ügyeskezű műszerész javíthatta. A funkcionalitás abból áll, hogy amikor fáj, akkor nyomd meg a kikapcsoló gombot, majd kapcsold is rögtön vissza. Ebből a gép tudja, hogy innen már indulhat is vissza, a teljes nyújtás felé. Ha a gép jól működne, akkor be lenne állítva hogy 45 fok és akkor addig hajlitaná amíg valaki ki nem kapcsolja. Meg lehet szokni ezt is. Sőt! ma már azt hiszem, hogy nagyon sok mindent meg lehet szokni az életben... 5. Tanulság

A lábfejet Renáta rögzítette a géphez és megkaptam a kapcsolót is. Ezzel biztonságban éreztem magam, mert végre valamiben nálam az irányítás. Ez általában jól esik. Elindítottam a gépet. 40 foknál már annyira húzódott minden, hogy nem bírtam tovább. Nyolc perc után már ment az 50 fok, de mintha a lenti csavar helyét nagyon éreztem volna. A 22. percben elengedtem 60 fokig, pedig erre kevés esélyt láttam még az elején. Nem volt jó, de kibírtam és az utolsó perceket így csináltam végig.

Károly, a vállműtött birkózó készítette ezt a képet. Itt olyan 55 fok lehet az aktuális pozíció. A mosolyom senkit ne tévesszen meg, mert "kínos" mosoly és csupán a kép készítés körülményeinek szólt.

A harminc perc után a gépet elvitték, egy órát pihenhettem. Fájt minden, igy jól jött  a nyugalom. Ezután következett a torna. Hárman vagyunk térdesek a szobában, igy egyszerre csináltuk. Simám ment, némelyik gyakorlat kifejezetten tetszett. Utána megint egy óra pihenés, majd ebéd.

Nem hagyott nyugodni bennünket az a kérdés, hogy honnan is vette ki a főorvos úr a szalagot, amit beépített. Renáta a gyógytornász elmagyarázta, hogy mi is történt. Kérem, hogy tapintsd most meg a térdkalácsod, keresd meg azt az ínszalagot, mely a kalács alsó részét köti össze a sípcsontoddal. Nekem - azon a lábamon ahol hozzáférek - ez egy két centiméter széles ínszalag. Ennek a közepéből vette ki teljes hosszban azt a részt, ami lett az új keresztszalagom. A térdkalácsom kifúrta, a szalagot  átvezette, és titánium csavarokkal lent is és fent is rögzítette. Fantasztikus, az orvostudomány nem? A hiányzó rész majd összeforr, visszaerősödik. Úgy gondolom, hogy csodálatos az emberi test, a természet és a világmindenség pontos és precíz működése. Eszembe jut róla egy előadás, ami nálunk volt Kecskeméten. Ez a "Vissza a Valósághoz Konferencia" sorozat egyik állomása volt. Itt tudod megnézni. Itt az eőadó hosszan boncolgatta a páva tollaival kapcsolatos dolgokat és feltette a kérdést, hogy vajon ez mind véletlen? Nézzetek bele bátran!

A focista Gergő szülei érkeztek először és indultak is haza. A birkózó edző párja is megérkezett kis idő múlva, igy már csak ketten vagyunk Csabával a villanyszerelő mesterrel. Jól alakult a szoba beosztásunk. Egy valaki mindig járóképes volt, és négyünket három egymást követő napon műtöttek. Volt, hogy a "vállas" beteg hozta-vitte a dolgokat, mi meg kötöttük a cipőjét illetve húztuk fel a melegítő felsőjének zippzárját. Az egymásra utaltság erősíti a szobaközösséget. 6. tanulság: Az egymásrautaltság közösségépítő!

Zita a kötözős nővér kibontotta és beállította az új térd masinát, melyet a következő 4 hétben fogok használni. Jó anyag, szép design. Itt látjátok a dobozát:

Pont ezt a típust láttam szombaton a rendelőben, és már akkor eldöntöttem, hogy én is ilyet szeretnék. Most meglett!

Ismét kis pihenés, blogolás, kapcsolat menedzselés, majd megjelent Ignác a röntgenes ember. Bejelentette, hogy akkor engem és egy tizenéves forma kislányt szeretnének megröntgenezni. Pattanok ki az ágyból, a magam módján, de nem engedtek ki a szobából köntös vagy nadrág nélkül. Csaba rendes volt, felajánlotta a köntösét, igy abban mentem. Kötelező gyalog menni! Mindig énrám vártak. Izzadtam. A röntgen legalább 50 méter ide. Brutál volt, nagy nehezen odaértünk. Fel feküdtem. Csavargatták így, aztán meg úgy és már kész is volt. De itt jön a kérdés: Miért kell röntgenezni, ha azon a szalagok úgysem látszanak? Kiderült. Igazolás képben. Na nem hiszem, hogy ezzel számolnak el darabra a titánium csavarokkal, hanem sokkal inkább a műtéttel... Érdekes. Olyan ez mint a szállítólevél, vagy a teljesítmény-igazolás.

Lassan három óra. A mai nap még kiveszik a branűlt a karamból majd olvasgatok, pihengetek, tornázgatok. Holnap meg jöhet értem Édesapám és már otthon is leszek! Ketten maradtunk a szobában, nagy a nyugalom. Hétfőn indul a 20 alkalmas gyógytorna. Hetente ötször!

Még 178 nap! Kellemes hétvégét mindenkinek!

Mikor tegnap délután megszabadultam a csövektől, kezdett kisütni a nap. Egészen addig sütött is, míg - pont két óra pihenés után - jött a nővérke, hogy "talpra magyar!". És ezt tök komolyan gondolta! Tájékoztatott, hogy szintidő nincsen, egyedül a két mankóval kell a küldetést teljesíteni. A cél a mellékhelyiség, felmentés csak akkor van, ha szédülök. Nem szédültem. A technika a következő: felülök az ágyon, a jó (jobb) lábfejet becsúsztatom a bal achilles alá, óvatosan megemelem és szépen kifordulok 90 fokos szögben az ágyon. Fenekem, az ágy szélén, lábaim a két ágy között. Ekkor - fásli ide vagy oda - a vér megindult lefelé. Ez pedig azzal jár, hogy pontosan be tudom határolni a furatokat, csavarokat, meg mindent a lábamban. Felálltam. Ekkor érzékeltem, hogy milyen sokat is gyengültem egy-két nap alatt. Èreztem a lüktetést mindenütt, amit megpiszkáltak. A küldetést teljesítettem, a megtett távolság hat méter volt. Azt a tanácsot kaptam, hogy egyszer még járjak egyet estig, és fogadjam el, hogy mindig egyre kevésbé fog fájni.

Így is lett, este nyolc előtt megismételtem az "utazást" és még a mosakodásra is maradt erőm! Ezt sem gondoltam volna még kora délután. Este nem volt vizit, viszont a gondolataimat lefoglalták az otthoni dolgok. Volt egy komoly üzemzavar a munkahelyemen, a kórházi ágyból 28 hívást bonyolítottam. Az otthoniaknak kijutott a "jóból", ezúton is köszönöm a helytállásukat.

Éjszakára kaptam fájdalomcsillapitót, gyulladás csökkentőt és még altatót is. De hiába. Nem volt kényelmes sehogy, ha mozogtam fájt, és agyaltam az otthoni havária helyzeten. Talán kettőtől már jó volt minden, akkoriban tudtam elaludni, és reggel hatig aludtam is. De jó volt!!!

Láttam a kommenteket a blogon. Köszönöm a bátorítást, biztatást és a személyes üzeneteket és telefonokat is. Tegnap már volt kedvem és lehetőségem kinyitni a Federer könyvet is és két fejezetet el tudtam belőle olvasni. Na ez is már a gyógyulás jele!

Jó hangulatban ébredtünk reggel hatkor. Az SMS üzeneteket elolvasva megnyugodtam, hogy tegnap este 10-re már helyreállt a rend otthon. Ma reggel is már én adtam be a szurit magamnak. Ez volt a második alkalom, kezd rutinná válni.

Tegnap olvasgattam a műtéti eljárásokról a neten. Ott láttam meg, hogy a keresztszalag műtétek száma Magyarországon már több, mint 4 ezer db/év. Pár éve az még csak 1200 körül volt. Vajon mi lehet az oka ennek a dinamikus növekedésnek? Van aki szerint kevesebben fogadják el, hogy keresztszalag nélkül akarjanak tovább élni, fejlődnek a műtéti technikák, de talán abban is van valami, hogy a "gépjárműves" életvitelünk hatására ezek a szalagok már nem olyanok, mint akár a nagyszüleimé voltak. Ma már a hétköznapokban nem úgy közlekedünk, nem úgy használjuk a lábunkat sem, mint elődeink. De hát ezekről az élet más területein is tudunk példákat hozni, csak egy kicsit bele kell gondolni.

Jött a reggeli vizit 7:30-kor. A kötöző nővér eltávolította a kötést a lábamról, akkor készítettem ezt a fényképet:

Ezután megjött a doktor úr, aki megszúrta a térdem és 70 ml váladékot, folyadékot szívott le. Jó, hogy nem volt túlzottan véres. A szomszéd lábából 120 ml tömény vért szívott le. A saját szememmel láttam. Doktor úr elégedett, holnap hazaenged, azután vár kontrollra kedden. Hála Istennek!

Megjött a reggeli. Két szelet kenyér, két vaj, egy szelet párizsi és tea:

Terveim szerint este még írok, főként arról, hogy milyen volt a gyógytorna!

Kellemes napot Mindenkinek!

Az éjszakáról annyit mondanék, hogy végre, vége.

Mondták, hogy a műtét utáni 36 óra nehéz, így most már tapasztalatból tudom is. Ismét volt - szinte 7-kor - a Főorvos úr, és tájékoztatott, hogy délben tervezik kiszedni a csöveket. Most viszik a 4. társunkat a műtőbe. Tegnap, amikor a birkózót visszahozták, volt nagy nyüzsgés a szobában, mert olyan magas lett a vérnyomása, hogy nem tudta mérni a masina! Még ma reggel is 170-et mértek neki, de már jobban néz ki.

7:50-kor szűnnek a fájdalmak, kezdem jobban érezni magam! Tudom a bal bokámat is forgatni és ez nagyon jól esik. Éjjel, mikor elaludtam, voltak reflexszerű rángások a bal combomban. Azt gondolom, hogy ez is erősítette a fájdalmat.

Kicsit elszenderültem, mikor megérkezett a gyógytornász. Csövek még bent, de így is diktálta a tempót, mi meg a focistával csináltuk amit mond. Na ettől megint ment a vér a műtét helyére, ott meg feszített, sajgott, ahogy kell. Tudom, hogy az én fájdalom küszöb indexem átlagosnál alacsonyabb, igy tekintsen tehát rá mindenki. Torna után pihenés, szendergés, ismét egész jól megy ez...

12:15-kor az ágyon felülve ebédeltem. Paradicsom leves meg rántott hal volt a kaja. Nem egy "Manó Büfé", de egész jól esett! Határozottan erősödöm! Az egy nappal korábban műtött focista már vígan jön és megy a mankójával. Ma őt már a lábgépre is rátették. Harminc percet nyomta és 60 fokig hajlított már a végén. Holnap már én is gépezhetek!

13 órakor megjelent Zita, a csőkihúzó szakember. Jó fej, jó pszichológus is egyben, elmagyarázta mikor mit fog csinálni, mi hogy fog fájni. Legendák voltak erről a műveletről itt a kórházban, így paráztam egy kicsit. Két csővel álltunk szemben. Az egyik gyorsan "csípősen" jött ki, a másik viszont be volt tekerve az ízületembe, konkrétan a térdkalácsom alá. Na annak a kihúzása "vaságyhajlító" érzés volt. Azt mondta, hogy két percig fog még fájni, ne aggódjak. Ez inkább 22 perc, ahogy számolom.

Hozta a térdgépemet is, amiben majd megyek haza. Jól néz ki, olyan menő "terminátoros". Zita a műtétem részleteiről is elárult dolgokat. Például, hogy nem a combomból vett ki a főorvos úr szalagot, hanem az úgynevezett "Pantella" módszert alkalmazta. Vagyis a térdkalácsom alatt talált pótlásra alkalmas szalagot. Itt az lepett meg leginkább, hogy a szalagot a csontvégekkel együtt vette ki, majd helyezte be a keresztszalag helyére. Akit mélyebben érdekel a téma, nyugodtan írja be a Google -ba. Megszabadultam a csövektől, igy végre mehetek majd a mosdóba és felvehetem ismét a pizsamámat!

Még nem is mondtam, hogy kórházi kalandjaim alkalmából Anitám hétfő este meglepett egy vadi új pizsamával! Kiváló anyag, divatos fazon, nem meleg, nem túl vékony, igazán jó választás. Régen nem kaptam már új pizsit és nagyon jó érzés volt. Ha esetleg jár erre valaki, mégse a kinyúlt, kettőből összerakott pizsamában lásson. Egyébként ha hazaérek, egyik első dolgom lesz, hogy kívágom a gyári címkéket belőle, mert éjjel a forgolódás közben zavarnak. Ne az árcédulára tessék gondolni, mert azt én magam távolítottam el. Ez a gyári címke, ami minél márkásabb a termék, annál hosszabb! És ez jó hosszú!

Úgy érzem, hogy kezd sütni a nap... Még 179!

Megérkezett a betegszállító. Folyóügyek elrendezve, jegygyűrű a fiókba, vetkőzés meztelenre, ugrás be a takaró alá és már gurulunk is. Érdekes a perspektíva onnan. A plafon, a feliratok, a hideg, a zajok, a betegszállítók egymás közötti ugratásai, a poénok. És elég kiszolgáltatott érzés. Egy jól szervezett nagyüzemű "feeling" van, ahol mi vagyunk az alapanyag vagy épp a termék, mely valamilyen szolgáltatással a sztori végén nagyobb értéket fog képviselni. Azon gondolkodom, hogy vajon itt is hódít-e "lean menedzsment"? Egy idősebb úr mellé kerülök, aki épp az altató orvost győzködi, hogy fél az egyik módszertől és a másikat akarja. Nekem bevallja, hogy a sérvműtéttől is nagyon fél. Kis hiszti után enged az orvos. Na ilyet se tapasztaltam még! A kocsikon úgy néztünk ki ott egymás mellett, mint a Forma 1-es autók a "paddock"-ban.

Jött a borotvás ember. Ott a paddock-ban nekilátott. Szárazon! Fú de nagyon rossz volt! Utáltam! Mikor végzett, akkor meg elkezdett égni, de nagyon. Megkért, hogy azokat a szőröket, melyek az ágyra estek, poroljam le nyugodtan. Nagy volt a mennyisége, hiszen a térdem közepétől fel is, le is 30 cm elől, hátul egyaránt. Betoltak a műtőbe. Újabb emberek jöttek mentek, lámpákat kapcsoltak, készültek. Egy gépezetként ment minden, kelléknek éreztem magam. Jött egy újabb altatóorvos, kérdezgetett, beszéltetett. Lazultam, mert dolgozott bennem az erős altató, melyet még a szobában kaptam és víz nélkül kellett lenyelnem. Jött a szúrás a hátamba. Ez volt életem során a harmadik. Kezd gyakorlatom lenni benne, de ez már pont elég erre az életre. Most sem fájt, rövid volt, és nem féltem! Kicsit sem. A borotvás sztori rosszabbul esett, vagy akkor még nem hatott a szer. A gerinc injekció villámgyorsan hatott, feküdtem beszélgettünk. Aztán amikor eldicsekedtem, hogy naplót írok, na onnan jelentősen, kizárólag szakmai szintre csökkent a kommunikáció. Jött a Főorvos úr, aztán kezdődött a buli! Enyhén bódultan követtem az eseményeket. A legérdekesebb élmény a fúrás és a csavarozás volt. Mozgott, rezgett mindennem. Két kilenc milliméteres furat készült, abba keresett a doktor ún megfelelő szalagot a combizom alatt, kivette, befűzte és két titánium csavarral rögzítette. A külső meniscus eltávolításra került, a belső oldalszalaghoz pedig nem kellett hozzányúlni, mert majd magátol gyógyul. Ezek nagyon jó hírek.

Vissza a szobába, mindennel együtt két és fél órát lehettem távol. Ekkor még minden jó volt. Nem fájt semmim, mígnem szépen lassan kezdett kimenni az érzéstelenítés és kezdett fájni a térdkalácsom, de nagyon, nagyon-nagyon... Egy idő után kaphattam vénásan fájdalomcsillapítót. Talán hatott, talán nem. Nem emelhettem fel a fejem estig. Ettől a fekvéstől meg a hátam készült ki. Inni is így kellett. Kaptam szívószálat, ami leginkabb egy Simson kismotor benzincsövére hasonlít, de működik. Lehet, hogy már a motorom is hiányzik?

Volt látogatóm is, Attila. Annyira lelazitott a beszélgetéssel, hogy távozása után elsőre sikerült az, ami a nap legnagyobb kihívása volt számomra!

Ezennel ünnepélyesen bejelentem, hogy a "kacsa" fedőnévre keresztelt küldetés ma 16:15-kor teljesítve!!! Ezzel az új időszámítás kezdetét vette!

Halleluja!

Kaptam újabb adag fájdalomcsillapító anyagot, de előtte meglátogatott a főorvos úr is. Azt mondja, a keresztszalagom cafatokban volt, a külső porcgyűrűt el kellett távolítani, viszont a belső oldalszalagot nem kellett varrni, meggyógyul magától. Ezek nagyon jó hírek, elsősorban a rehabilitációs programra tekintettel.

Később megjelent Barnabás barátom is, aki rendes volt és hozott ellátmányt, valamint olyan folyékony kézfertőtlenítőt, amit otthon hagytam. Ezúton is kőszönöm neki!

Vacsorára egy brióst kaptam, kis vajjal. Nagyon jól esett, finom volt. Holnap már nekem kell beadni magamnak injekciót, és várhatóan kiszedik a csöveket.

Összességében nagyon eredményesnek és sikeresnek érzem ezt a mai napot. A műtét megvolt, a baj kisebb, mint amire számítottam, gond nélkül teljesült a "kacsa" projekt is. Köszönöm az imádságokat, a biztatásokat, a "Gondolunk rád" üzeneteket, és a drukkolást is. A Jóisten átsegített a nehézségeken, indulhat a seb gyógyulás és a rehabilitáció.

Nehéz írni a naplót, mert a térdkalácsom környéke nagyon fáj, minden testhelyzet kényelmetlen, megpróbálok aludni. A holnapi nap mérföldköve a csövek kihúzása és az első torna. Ahogy írtam, "minden napnak megvan a maga baja..."

Jó éjszakát!

Megvolt a reggeli vizit fél nyolc körül. Főorvos úr megerősítette, hogy 2. vagyok a műtéti sorban. Az egy egész jó, simán dobogós hely nekem! 9:00 körül jöttek értem, 11:30 körül értem vissza a műtőből.

Továbbiak és a részletek később!

Éppen most kezdem tudni megmozdíatni a lábaimat! Ez jó jel a továbbiakra!

Tegnap este nyolckor megkaptam az első szurimat, utána meg közvetlenül bekötötték a jobb karomba a branűlt. Arra számítottam, hogy rövid lesz az éjszaka, mert reggel ötkor fognak ébreszteni és az infuziót elindítani. Az éjszaka hosszú lett. No nem azért, mert nem ötkor ébresztettek volna, hanem azért, mert keveset aludtam. Hol a gondolatok, a "pisilesi strétigia" alkotása, hol meg a szobatársaim felválltva történő horkolásai tartottak ébren. Amikor ébren voltam, biztattam magam azokkal a kedves sorokkal, amiket tegnap kaptam Tőletek:

"Bizony, békességben fekszem le, el is alszom azonnal, mert nálad biztonságban vagyok, Örökkévaló! (EFO Zsolt 4:8)"

"Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé." Zsolt. 103:5

"Ez a mi reménységünk, hogy Isten a lehető legjobbkor, a lehető legjobb módon veszi el szükségeinket, betöltve azokat a területeket, ahol valamilyen módon hiányt szenvedünk. (pár térdszalag...) Ja, és ráadásul még fittebb is leszel Tőle....ez a legjobb orvosság, amit Isten ad." - Kata

Szobatársaim között van egy biztonságtechnikai szakember - aki amúgy birkózó edző - 50-es, jól kidolgozott izomzattal, egy villanyszerelő mester 45 körül, meg egy 22 éves futballista. Jól megvagyunk, beszélgetünk, filmet nézünk egy notebookról, tanácsokkal látjuk el egymást, stb...

Érdekes egyébként, hogy az emberekkel folytatott beszélgetéseimből - akikkel eddig itt, vagy az előző két vizsgálat során a múlt héten szintén Fehérváron találkoztam - kirajzolható egy átlagos történet, amely igy fest: sérülés, egy-két vizsgálat, nem javul, 2 hét és 2 év közötti szenvedés után kerülnek MRI vizsgálatra, majd ide. Megdöbbentő számomra! Ehhez képest az én kis 14 napom a műtétig egyenes út! Volt egy srác (jégkorongozó és motoros is), aki egy dunántúli "eü" intézmény alkalmazottja - tehát közel van a tűzhöz - pontos diagnózis helyett egy idő után szteroidos kezelést kapott és most épp itt tették rendbe...

Fél három fele szépen elaludtam, ötkor jött a nővér és bekötötte az első tasak infúziót. Egy idő után éreztem a melegséget a végtagokban. 5:20-kor hallottuk, hogy vitték 1-es ügynököt a műtőbe. Megemelkedett a pulzusom rögtön. Aztán az infúziós tasak tartalma lecsöpögött, az új nap felvirradt, az éjszakás nővér elköszönt, a nappalos nővér meg beköszönt.

Várok, lazítok...